Anyák napi sütemények – szeretettel készítve

Dátum 2020. április 29.

Idén május 3-án, vasárnap ünnepeljük az édesanyákat, nagymamákat. Igaz, hogy ebben az évben nagyobb óvatosságra lesz szükség, de ha betartjuk a járványhelyzetre vonatkozó biztonsági előírásokat, javaslatokat, nyugodtan sort keríthetünk az ünneplésre.

A köszöntéshez édes meglepetés is dukál, mutatjuk, mi mindent készíthetünk szeretteinknek.

Szükséges idő 40-60 perc között
38 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 20-40 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Különböző formákkal és kedvelt ízekkel készíthető meglepetések

Ha igazán kedves és szívhez szóló édességgel szeretnénk készülni, hangoljuk össze az ízeket és a formákat! Dönthetünk szivecskés vagy virág (például rózsa) formájú sütemény mellett. Vegyük figyelembe, hogy melyek a kedvenc ízei az ünnepeltnek, akár a tiramisut is elkészíthetjük egy kicsit ünnepibbre, vagy becsempészhetjük süteményünkbe a szezon legnépszerűbb gyümölcsét, az epret.

Aki úgy érzi, hogy kevésbé jártas a sütés világában, nyugodtan készülhet sütés nélküli desszerttel, például krémes, epres-müzlis anyák napi köszöntővel. Klasszikus gasztroajándékban is gondolkozhatunk, ez lehet például egy csatos üvegbe rétegezett süteménypor, amelyből majd a megajándékozott elkészítheti – a hozzá mellékelt recept alapján – a süteményt.

Szükséges idő 40-60 perc között
16 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
20 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Egyszerű sütemények kreatívan díszítve

Vagy adhatunk például rózsaszirmos eperzselét, szép és látványos meglepetés. Ajándékunkat ne felejtsük el feldíszíteni szalagokkal, masnikkal, bájos matricákkal

Apropó, díszítés. Ha inkább erre helyeznénk a hangsúlyt, de magát a feldíszítendő süteményt gyorsan és egyszerűen szeretnénk elkészíteni, válasszunk Dr. Oetker sütemény alapporokkal készült finomságokat, például szívecske formájú brownie-t vagy szépséges muffinokat. Mindkettőt fondant-nal díszíthetjük, a cukormasszával egyáltalán nem bonyolult dolgozni, ha ismerjük az alapfogásokat. Persze ha jobban szeretnénk, cukormázzal is feldobhatjuk a süteményeinket. Ha együtt alkotunk a gyerekekkel – mondjuk a nagyinak, jó ötlet egyszerűbb, de dekoratívan díszíthető süteményeket választani.

Szükséges idő 40-60 perc között
15 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
18 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

A leveles tésztával nem lehet hibázni!

Könnyű, gyors és mutatós édességeket varázsolhatunk belőle. Kombinálhatjuk eperrel, formázhatjuk rózsa alakúra. Hasonlóan hamar megvan – és ráadásul sokáig is eláll – a keksz. Ezúttal készüljön linzer tésztából szívecskésre, eperlekvárral ízesítettre.

Ha nincs otthon kiszúróformánk, akkor sem kell elkeserednünk. A tésztából habzsák segítségével is kialakíthatunk kis virágokat, amelyeket aztán kedvünkre megtölthetünk.

Bár nincs tavasz eper nélkül, nem csak ezt a gyümölcsöt használhatjuk fel az anyák napi süteményekhez. Mutatós és finom befőttek közül is válogathatunk, készíthetünk például barackos desszerteket. A klasszikus formatorták kedvelői pedig akár „ehető bonbonos dobozt” is süthetnek édesanyjuknak, nagymamájuknak.

Szükséges idő 20-40 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
14 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
28 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
32 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
17 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
14 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2024-03-04
0 Kedvelés

100 éve egy darabka otthon – Sütireceptekkel hódítottak az első Dr. Oetker termékek

Dr. August Oetker hamar felismerte, hogy termékei akkor lesznek igazán népszerűek, ha praktikus tanácsokat, recepteket is ad használatukhoz. Így született meg egy olyan forradalmi újítás, mellyel könnyen belopta magát a századelő háziasszonyainak szívébe.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-02-07
0 Kedvelés

Magyaros kedvencek Creme VEGA-val

Tejföl nélkül nincs magyar konyha! Cikkünkben megmutatjuk, hogy alternatívájával, a tejmentes, vegán Creme VEGA-val is hamisítatlan hazai ízvilágot varázsolhatunk a tányérunkra.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-01-19
1 Kedvelés

A nagy fánkkörkép – milyen típusú tésztákból készülhet fánk?

A farsangi szezon elképzelhetetlen fánksütés nélkül! Megunni biztosan nem fogjuk, hiszen számos különböző fajta közül válogathatunk. Lássuk a legnépszerűbbeket!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-12-13
0 Kedvelés

Karácsony lemondások nélkül – mentes desszertcsodák

Kerülnéd a finomított cukrot karácsonykor is? Netán ételérzékenység miatt tiltólistás a glutén, laktóz, tejfehérje, tojás? Mindenre van megoldásunk!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-12-04
0 Kedvelés

Régi ízek, elfeledett édességek nyomában

Csapjuk fel a családi szakácskönyvet, és merüljünk el a már-már elfeledett finomságok olvasgatásában! Prósza, málé, lisztes sterc, kinek ismerősek ezek az ételnevek?

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-11-17
3 Kedvelés

Sajttorta, az amerikai kedvenc

A sajttorta mára meghódította szinte az egész világot, méltán nevezhetjük az egyik legnépszerűbb sütifajtának. Létezik belőle sült és sütés nélküli verzió, íme a sajttorta egyszeregy!

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!