Csillag Nincs értékelve
Kedvencnek jelölöm Kedvelés

Karácsonyi marcipános tiramisu torta

Szükséges idő Több, mint 60 perc
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Recept megosztása

Hozzávalók

Tésztához:

6 tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt

Krémhez:

3 tojás
3 dl tejszín
15 dkg Mascarpone
10 dkg cukor
fél dl rum
3 ek instant kávé

Díszítéshez:

ételfesték (ízlés szerint, bármilyen szín)
Ezekben a gyűjteményekben található:

Elkészítés lépésről lépésre

Előkészítés

Sütőt 180 fokra előmelegítjük.

Elkészítés

A tészta hozzávalóiból hagyományos módon piskótát sütünk, amit kihűlés után 2 vagy 3 darabba vágunk.
A krémhez a tojásokat a cukorral sűrűre főzzük, belekeverjük a kakaót, kávéport, rumot. Közben a tejszínt a habfixálóval felverjük, hozzákeverjük a Mascarponét és kihabosítjuk, majd beleforgatjuk a langyos kávékrémet.
A tortalapokat, és oldalát bekenjük, illetve bevonjuk a krémmel, és marcipánnal díszítjük.
Én a marcipánból egy kis darabot félreteszek, a többit akkorára nyújtom, hogy a torta oldalát és tetejét teljesen befedje.
A félretett marcipánt a kellő színűre színezem, kinyújtom, és kiszaggatom. Kevés vízzel odaragasztom a tortára. A közepén a csillag speciális szórócukorból van, de bármivel lehet helyettesíteni.

Tálalás

Kb. 16 szelet lesz

Tárolás

Hűvös helyen.

Alternatív elkészítés

Kicsit aprólékos a díszítés miatt, de bármilyen más alkalomra is megfelel, és csak a fantázia szabhat határt a dísznek :)
Karácsonyi marcipános tiramisu torta

Hozzászólások

Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.

Hozzászólás írása

Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!

Recept ajánló

Legújabb cikkek

Dátum 2024-03-04
0 Kedvelés

100 éve egy darabka otthon – Sütireceptekkel hódítottak az első Dr. Oetker termékek

Dr. August Oetker hamar felismerte, hogy termékei akkor lesznek igazán népszerűek, ha praktikus tanácsokat, recepteket is ad használatukhoz. Így született meg egy olyan forradalmi újítás, mellyel könnyen belopta magát a századelő háziasszonyainak szívébe.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-02-07
0 Kedvelés

Magyaros kedvencek Creme VEGA-val

Tejföl nélkül nincs magyar konyha! Cikkünkben megmutatjuk, hogy alternatívájával, a tejmentes, vegán Creme VEGA-val is hamisítatlan hazai ízvilágot varázsolhatunk a tányérunkra.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-01-19
1 Kedvelés

A nagy fánkkörkép – milyen típusú tésztákból készülhet fánk?

A farsangi szezon elképzelhetetlen fánksütés nélkül! Megunni biztosan nem fogjuk, hiszen számos különböző fajta közül válogathatunk. Lássuk a legnépszerűbbeket!

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!