Csillag Nincs értékelve
Kedvencnek jelölöm Kedvelés

Kókuszgolyó torta

Szükséges idő 40-60 perc között
Nehézség Könnyen elkészíthető
Recept megosztása

Hozzávalók

Hozzávalók:

4 tojás
4 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
2 késhegynyi Dr. Oetker Sütőpor
3 evőkanál zsírszegény kakaó
2 dl tej
500 g darált keksz
3 dl tej
1 kiskanálnyi rumaroma
4 evőkanál zsírszegény kakaó
ízlés szerint cukor(én 6 evőkanállal szoktam)
1 dl kávé
0,5 liter tej
200 g kókuszreszelék
Ezekben a gyűjteményekben található:

Elkészítés lépésről lépésre

Előkészítés

A tojásokat én előre behűtött fémtálakba szoktam felverni, ugyanis tapasztalataim szerint nagyobb térfogatuk lesz a tojásoknak. A lisztet és a sütőport átszitáljuk, így omlósabb tésztát kapunk.

Elkészítés

Első lépésként én a kókuszgolyókkal szoktam kezdeni, hogy legyen idejük összeállni, amíg felteszem a torta tetejére.500 g darált kekszet,3 dl tejet 1 kiskanálnyi rumaromát,4 evőkanál kakaót és az 1 dl kávét jól összedolgozom és golyókat formálok belőlük. Majd a kókuszreszelékbe forgatom és hűtőbe teszem, míg elkészülök a tésztával és a krémmel.
Hagyományos piskótát sütünk. 4 tojást szétválasztunk, kemény habbá felverjük a fehérjét, majd a sárgáját. Egy tálba összerakjuk a masszát. 5 evőkanál lisztet és a 2 késhegynyi sütőport átszitálva tegyük a tálba, így omlósabb tésztát kapunk, majd a 4 evőkanál cukrot,1 csomag vaníliás cukrot, 3 evőkanál zsírszegény kakaóport. A legvégén beletesszük a felvert tojásokat először a fehérjét majd a tetejére a sárgáját. Óvatosan összedolgozzuk, úgy hogy ne törjön össze a hab. Gyümölcstorta kilisztezett, kiolajozott tepsijébe tesszük, de simába is lehet, 25 perc alatt készre sütjük.
0,5 liter tejet felfőzünk az 1 csomag vaníliás pudinggal. Ízlés szerint tehetünk hozzá cukrot. Hagyjuk hűlni. Krémes állag eléréséhez én mixer segítségével habosra verem, amíg kihűl. A készre sült tészta tetejére rákenjük a pudingot, majd körbe rakosgatjuk a kókuszgolyókat.2-3 órát hűtőbe hűtjük. Jó étvágyat hozzá.

Tálalás

Én szülinapi torának készítettem, de délutáni vendégfogadásra is kiváló.5-8 személy részére elegendő.

Tárolás

2-3 órát hűtőben hűtjük.

Alternatív elkészítés

Elég tömör így együtt a kókuszgolyó és a piskóta így egy szelet után jól lakik az ember. Gyerekek kedvelni fogják, mert 2 az 1sütemény.Édes szájúaknak ajánlom figyelmébe.:D
Kókuszgolyó torta

Hozzászólások

Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.

Hozzászólás írása

Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!

Recept ajánló

Szükséges idő Több, mint 60 perc
2 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő Több, mint 60 perc
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
112 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Legújabb cikkek

Dátum 2023-12-04
0 Kedvelés

Régi ízek, elfeledett édességek nyomában

Csapjuk fel a családi szakácskönyvet, és merüljünk el a már-már elfeledett finomságok olvasgatásában! Prósza, málé, lisztes sterc, kinek ismerősek ezek az ételnevek?

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-11-17
1 Kedvelés

Sajttorta, az amerikai kedvenc

A sajttorta mára meghódította szinte az egész világot, méltán nevezhetjük az egyik legnépszerűbb sütifajtának. Létezik belőle sült és sütés nélküli verzió, íme a sajttorta egyszeregy!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-11-14
0 Kedvelés

Így használd a Creme VEGA-t a mindennapokban

A növényi tejföl-alternatíva igazán hasznos társ a konyhában, hiszen főzéshez, sütéshez és hőkezelést nem igénylő ételekhez is bevethetjük. Felhasználási tippek következnek!

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!