Joghurtos-mascarponés-tejszínes-gyümölcsös pohárkrém

Hozzávalók
Hozzávalók:
4-5 főre:
Elkészítés
Elkészítés
Ha épp téli szezonban vagyunk, és nem kapunk friss gyümölcsöket, csak fagyasztottat, az sem gond – de akkor különösen ajánlom, hogy a gyümölcsök egy részét főzzük fel egy kevés cukorral (vagy édesítővel) és egy kis vízzel, majd főzzük, amíg nem sűrűsödik be, de még maradjon kicsit darabos a gyümölcs… és ezt is használjuk fel, mert ettől lesz olyan nagyon finom az édességünk.
Most pedig vegyünk elő egy szép poharat/kelyhet, és kezdjük el rétegezni a finomságokat: az aljára 1-2 kanál krém, majd erre a felfőzött gyümölcsből pár kanál, majd pár szem friss gyümölcs – és ezután jöhet elölről az egész. Ezt így folytassuk, amíg be nem telik a poharunk, a tetejére gyümölcsöt szórjuk. Az egészet egy kis mentalevéllel díszíthetjük.

Elkészítés lépésről lépésre

Legújabb cikkek

Befőzés indul! Tartósítási kisokos
Ki ne szeretné a tavasz és a nyár kincseit eltenni a téli időszakra? Készülhet lekvár, dzsem, savanyúság vagy szörp, tippjeink segítségével a befőzés gyerekjáték lesz.

Süssünk hatékonyan, kevesebb mosogatással!
Bárcsak az a fránya mosogatás elmaradhatna sütés után! Szerencsére létezik pár praktika az elmosogatásra váró eszközök számának csökkentésére, mutatjuk!

5 kedvelt alaptészta, számtalan lehetőség
Egy sokoldalúan felhasználható alaprecept ismerete kincs a konyhában, hiszen a variációk száma szinte végtelen. Cikkünkben 5 méltán népszerű tésztafajtát szedtünk csokorba.

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?