
Kovász készítés


Hozzávalók
Kovász készítés
Elkészítés
Elkészítés:
2. nap: Várunk
3. nap: Tegyünk hozzá 3 evőkanál lisztet és 3 evőkanál vizet és egy villa segítségével keverjük el csomómentesen.
4. nap: Tegyünk hozzá 1 dl vizet és 10 dkg lisztet.
5. nap: Készen van a kovászunk.
Vegyünk ki 10 dkg-ot egy másik üvegbe, megetetjük 1 dl vízzel és 10 dkg liszttel. Takarjuk le és 5-6 órát várjunk, míg a duplájára nő és süthetünk vele.
Ez a mennyiség 1 kg liszthez elegendő.
A maradék kovászt zárjuk le és tegyük hűtőbe, majd hetente egyszer "etessük" meg 2 evőkanál vízzel és 2 evőkanál liszttel.
Ebből bármikor süthetünk úgy, hogy kiveszünk belőle 10 dkg-ot, "megetetjük" 1 dl vízzel és 10 dkg liszttel, megvárjuk, míg a duplájára nő, s a maradékot visszatesszük a hűtőbe.


Kovász készítés
Hozzávalók
Kovász készítés
Ezekben a gyűjteményekben található:
Elkészítés lépésről lépésre
Elkészítés:
2. nap: Várunk
3. nap: Tegyünk hozzá 3 evőkanál lisztet és 3 evőkanál vizet és egy villa segítségével keverjük el csomómentesen.
4. nap: Tegyünk hozzá 1 dl vizet és 10 dkg lisztet.
5. nap: Készen van a kovászunk.
Vegyünk ki 10 dkg-ot egy másik üvegbe, megetetjük 1 dl vízzel és 10 dkg liszttel. Takarjuk le és 5-6 órát várjunk, míg a duplájára nő és süthetünk vele.
Ez a mennyiség 1 kg liszthez elegendő.
A maradék kovászt zárjuk le és tegyük hűtőbe, majd hetente egyszer "etessük" meg 2 evőkanál vízzel és 2 evőkanál liszttel.
Ebből bármikor süthetünk úgy, hogy kiveszünk belőle 10 dkg-ot, "megetetjük" 1 dl vízzel és 10 dkg liszttel, megvárjuk, míg a duplájára nő, s a maradékot visszatesszük a hűtőbe.

Legújabb cikkek

Sajttorta, az amerikai kedvenc
A sajttorta mára meghódította szinte az egész világot, méltán nevezhetjük az egyik legnépszerűbb sütifajtának. Létezik belőle sült és sütés nélküli verzió, íme a sajttorta egyszeregy!


Így használd a Creme VEGA-t a mindennapokban
A növényi tejföl-alternatíva igazán hasznos társ a konyhában, hiszen főzéshez, sütéshez és hőkezelést nem igénylő ételekhez is bevethetjük. Felhasználási tippek következnek!


Készítsünk látványos süteményeket egyszerű praktikákkal!
Kreatív, mutatós sütiket készíteni egyáltalán nem ördöngösség! Az alábbi trükkök segítenek, hogy te is elkápráztathasd vendégeidet a legújabb desszertcsodáddal.

Hozzászólások
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?