Zöldséges lepény zöldfűszeres öntettel
Hozzávalók
Tepsihez (kb. 25x30 cm):
zsiradék
Tésztához:
200 g búzaliszt
75 g hideg vaj vagy margarin
1 teáskanál só
75 ml hideg víz
Töltelékhez:
500 g édes káposzta
1 közepes fej hagyma
2 evőkanál étolaj
1 teáskanál cukor
só
300 g cékla (főtt)
250 g friss vagy fagyasztott borsó
100 g koktélparadicsom
Öntethez:
400 g tejföl 20 %-os
3 darab tojás (M-es)
kb. 1 teáskanál só
frissen őrölt bors
frissen reszelt szerecsendió
2 - 3 evőkanál aprított petrezselyem
2 - 3 evőkanál aprított bazsalikom levelek
100 g trappista sajt
Elkészítés
Elkészítés:
Tészta:
A lisztet keverőtálba öntjük. Kis darabokban hozzáadjuk a vajat vagy margarint, majd kézzel finomra morzsoljuk. Hozzáadjuk a sót és a vizet, és gyorsan puha tésztává gyúrjuk. A tésztát laposra nyomkodjuk, és letakarva legalább 30 percre hűtőszekrénybe tesszük.
Töltelék:
A káposztát megtisztítjuk, és kb. 2 x 2 cm-es darabokra vágjuk. A hagyma héját lehúzzuk, és finomra vágjuk. Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, és röviden megpároljuk benne a hagymakockákat, majd hozzáadjuk a káposztadarabokat, és keverés közben kb. 5 percig pároljuk. Cukorral és sóval ízesítjük, majd hagyjuk kihűlni. A céklát kis kockákra vágjuk. A borsót megpucoljuk vagy kiolvasztjuk. A paradicsomot megmossuk és elfelezzük.
A tepsit zsiradékkal kikenjük és sütőt előmelegítjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
A tésztát lisztezett munkafelületen kb. 30x35 cm lappá nyújtjuk, és úgy béleljük ki vele a formát, hogy a tészta egy kicsit túlnyúljon. Villával többször megszurkáljuk. A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a lepényt elősütjük.
Sütési idő: kb. 12-14 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
Öntet:
A tejfölt a tojásokkal összekeverjük. Sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. Belekeverjük az aprított zöldfűszereket.
A cékladarabokat és a borsót elosztjuk az elősütött lepényen. Rátesszük a káposztát. A sajtot lereszeljük, és egyenletesen rászórjuk. Az öntettel leöntjük, és elosztjuk rajta a paradicsomot. A tepsit a sütő alsó részébe lévő rácsra tesszük és a lepényt készre sütjük.
Sütési idő: kb. 40-45 perc
A lepényt forrón vagy hidegen tálaljuk.

Tippek:
A lepény mellé nagyon ízletes egy friss saláta.
A lepényt elkészíthetjük 28 cm Ø formában is.

Kedvencnek jelölöm
Zöldséges lepény zöldfűszeres öntettel
Hozzávalók
kb. 12 szelet elkészítéséhez
Tepsihez (kb. 25x30 cm):
zsiradék
Tésztához:
200 g búzaliszt
75 g hideg vaj vagy margarin
1 teáskanál só
75 ml hideg víz
Töltelékhez:
500 g édes káposzta
1 közepes fej hagyma
2 evőkanál étolaj
1 teáskanál cukor
só
300 g cékla (főtt)
250 g friss vagy fagyasztott borsó
100 g koktélparadicsom
Öntethez:
400 g tejföl 20 %-os
3 darab tojás (M-es)
kb. 1 teáskanál só
frissen őrölt bors
frissen reszelt szerecsendió
2 - 3 evőkanál aprított petrezselyem
2 - 3 evőkanál aprított bazsalikom levelek
100 g trappista sajt
Ezekben a gyűjteményekben található:
Elkészítés lépésről lépésre
Elkészítés:
Tészta:
A lisztet keverőtálba öntjük. Kis darabokban hozzáadjuk a vajat vagy margarint, majd kézzel finomra morzsoljuk. Hozzáadjuk a sót és a vizet, és gyorsan puha tésztává gyúrjuk. A tésztát laposra nyomkodjuk, és letakarva legalább 30 percre hűtőszekrénybe tesszük.
Töltelék:
A káposztát megtisztítjuk, és kb. 2 x 2 cm-es darabokra vágjuk. A hagyma héját lehúzzuk, és finomra vágjuk. Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, és röviden megpároljuk benne a hagymakockákat, majd hozzáadjuk a káposztadarabokat, és keverés közben kb. 5 percig pároljuk. Cukorral és sóval ízesítjük, majd hagyjuk kihűlni. A céklát kis kockákra vágjuk. A borsót megpucoljuk vagy kiolvasztjuk. A paradicsomot megmossuk és elfelezzük.
A tepsit zsiradékkal kikenjük és sütőt előmelegítjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
A tésztát lisztezett munkafelületen kb. 30x35 cm lappá nyújtjuk, és úgy béleljük ki vele a formát, hogy a tészta egy kicsit túlnyúljon. Villával többször megszurkáljuk. A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a lepényt elősütjük.
Sütési idő: kb. 12-14 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
Öntet:
A tejfölt a tojásokkal összekeverjük. Sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. Belekeverjük az aprított zöldfűszereket.
A cékladarabokat és a borsót elosztjuk az elősütött lepényen. Rátesszük a káposztát. A sajtot lereszeljük, és egyenletesen rászórjuk. Az öntettel leöntjük, és elosztjuk rajta a paradicsomot. A tepsit a sütő alsó részébe lévő rácsra tesszük és a lepényt készre sütjük.
Sütési idő: kb. 40-45 perc
A lepényt forrón vagy hidegen tálaljuk.
A lisztet keverőtálba öntjük. Kis darabokban hozzáadjuk a vajat vagy margarint, majd kézzel finomra morzsoljuk. Hozzáadjuk a sót és a vizet, és gyorsan puha tésztává gyúrjuk. A tésztát laposra nyomkodjuk, és letakarva legalább 30 percre hűtőszekrénybe tesszük.
Töltelék:
A káposztát megtisztítjuk, és kb. 2 x 2 cm-es darabokra vágjuk. A hagyma héját lehúzzuk, és finomra vágjuk. Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, és röviden megpároljuk benne a hagymakockákat, majd hozzáadjuk a káposztadarabokat, és keverés közben kb. 5 percig pároljuk. Cukorral és sóval ízesítjük, majd hagyjuk kihűlni. A céklát kis kockákra vágjuk. A borsót megpucoljuk vagy kiolvasztjuk. A paradicsomot megmossuk és elfelezzük.
A tepsit zsiradékkal kikenjük és sütőt előmelegítjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
A tésztát lisztezett munkafelületen kb. 30x35 cm lappá nyújtjuk, és úgy béleljük ki vele a formát, hogy a tészta egy kicsit túlnyúljon. Villával többször megszurkáljuk. A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a lepényt elősütjük.
Sütési idő: kb. 12-14 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
Öntet:
A tejfölt a tojásokkal összekeverjük. Sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. Belekeverjük az aprított zöldfűszereket.
A cékladarabokat és a borsót elosztjuk az elősütött lepényen. Rátesszük a káposztát. A sajtot lereszeljük, és egyenletesen rászórjuk. Az öntettel leöntjük, és elosztjuk rajta a paradicsomot. A tepsit a sütő alsó részébe lévő rácsra tesszük és a lepényt készre sütjük.
Sütési idő: kb. 40-45 perc
A lepényt forrón vagy hidegen tálaljuk.
Tippek:
A lepény mellé nagyon ízletes egy friss saláta.
A lepényt elkészíthetjük 28 cm Ø formában is.
A lepényt elkészíthetjük 28 cm Ø formában is.
Legújabb cikkek
1
Uzsonnasütemények Airfryerben
Akár uzsonnára, vagy reggelire, tízóraira varázsolnánk frissen sült finomságokat az asztalra, a forró levegős fritőzre mindig számíthatunk.
2
Így süss Airfryerben – Alap tudnivalók és praktikák
A népszerű konyhai eszköz nem csak a ropogós sült krumpli elkészítésében remekel, hanem finom és változatos sütemények is készíthetők benne.
3
Régi receptek modern csavarokkal
Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?