
Pizzás csavart rudak



Hozzávalók
Tepsihez:
Tésztához:
Töltelékhez:
Kenéshez:
Elkészítés
Előkészítés:
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Elkészítés:
Az olajat felmelegítjük egy kis lábasban, majd a fokhagymát megfonnyasztjuk rajta. Rátesszük a sűrített paradicsomot, simára keverjük a vízzel, majd hozzáadjuk a morzsolt fűszereket, és ízlés szerint megsózzuk. Lassú tűzön, kevergetve 6-8 percet főzzük, ezután lehúzzuk a tűzről, és hagyjuk kihűlni.
A leveles tésztát kitekerjük, és egyenletesen megkenjük a paradicsomszósszal úgy, hogy az alsó hosszabbik oldala mentén egy kb. fél cm-es sávot üresen hagyunk, ezután egyenletesen megszórjuk a reszelt sajttal, és óvatosan a szószba simítjuk. A felső hosszabbik oldalánál fogva a tésztát félbehajtjuk, és kb. 2,5-3 cm-es csíkokat vágunk belőle. A csíkok két végét megfogjuk, és ellentétes irányban 2-3-at tekerünk rajtuk. A rudakat az előkészített tepsibe fektetjük, és a tetejüket megkenjük a felvert, kevés vízzel hígított tojással. A tepsit a sütő középső részébe tesszük, és a pizzás rudakat megsütjük.
Sütési idő: kb. 15-18 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
Az elkészült pizzás rudakat tepsivel együtt sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Tippek:
A pizzás rudak tetejét sütés előtt megszórhatjuk szezámmaggal.


Pizzás csavart rudak
Hozzávalók
kb. 14-16 darab elkészítéséhez
Tepsihez:
Tésztához:
Töltelékhez:
Kenéshez:
Elkészítés lépésről lépésre
Előkészítés:
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Elkészítés:
Az olajat felmelegítjük egy kis lábasban, majd a fokhagymát megfonnyasztjuk rajta. Rátesszük a sűrített paradicsomot, simára keverjük a vízzel, majd hozzáadjuk a morzsolt fűszereket, és ízlés szerint megsózzuk. Lassú tűzön, kevergetve 6-8 percet főzzük, ezután lehúzzuk a tűzről, és hagyjuk kihűlni.
A leveles tésztát kitekerjük, és egyenletesen megkenjük a paradicsomszósszal úgy, hogy az alsó hosszabbik oldala mentén egy kb. fél cm-es sávot üresen hagyunk, ezután egyenletesen megszórjuk a reszelt sajttal, és óvatosan a szószba simítjuk. A felső hosszabbik oldalánál fogva a tésztát félbehajtjuk, és kb. 2,5-3 cm-es csíkokat vágunk belőle. A csíkok két végét megfogjuk, és ellentétes irányban 2-3-at tekerünk rajtuk. A rudakat az előkészített tepsibe fektetjük, és a tetejüket megkenjük a felvert, kevés vízzel hígított tojással. A tepsit a sütő középső részébe tesszük, és a pizzás rudakat megsütjük.
Sütési idő: kb. 15-18 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
Az elkészült pizzás rudakat tepsivel együtt sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Tippek:
A pizzás rudak tetejét sütés előtt megszórhatjuk szezámmaggal.

Legújabb cikkek

Sajttorta, az amerikai kedvenc
A sajttorta mára meghódította szinte az egész világot, méltán nevezhetjük az egyik legnépszerűbb sütifajtának. Létezik belőle sült és sütés nélküli verzió, íme a sajttorta egyszeregy!


Így használd a Creme VEGA-t a mindennapokban
A növényi tejföl-alternatíva igazán hasznos társ a konyhában, hiszen főzéshez, sütéshez és hőkezelést nem igénylő ételekhez is bevethetjük. Felhasználási tippek következnek!


Készítsünk látványos süteményeket egyszerű praktikákkal!
Kreatív, mutatós sütiket készíteni egyáltalán nem ördöngösség! Az alábbi trükkök segítenek, hogy te is elkápráztathasd vendégeidet a legújabb desszertcsodáddal.

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?