Tészta-szemek Halloween-ra

Hozzávalók
A tepsihez:
sütőpapír
Tésztához:
1 csomag Dr. Oetker leveles tészta
Töltelékhez:
8 szem zöld olívabogyó, piros paprikával töltve
1 pohár 20 %-os tejföl (175 g)
Elkészítés
Elkészítés:
A leveles tésztát a hűtőből kivesszük és szobahőmérsékleten kb. 10-15 percig állni hagyjuk.
A sütőt előmelegítjük.
Alsó és felsősütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
A leveles tésztából 15 darab kb. egyenlő nagyságú négyzetet vágunk.
Minden négyzetlapot a szélétől számított fél cm-re körben bevágunk úgy, hogy két szemközti sarkot ne vágjuk át teljesen.A két elvágott sarok felőli külső keretet mindkét oldalról ellentétesen áthajtjuk úgy, hogy egy rombuszformát kapjunk. A rombuszokat a sütőtepsibe helyezzük, és a tésztát megsütjük.
Sütési idő: kb. 12-15 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
Sütés után a tésztát sütőpapírral együtt sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Töltelék:
Vágjuk ketté az olívabogyókat. A tejfölt egy teáskanál segítségével keverjük krémesre, majd a tészták által kialakított nyílásba tegyünk egy-egy teáskanállal. Egy-egy fél olívabogyót erre, mint egy „szemet” helyezzünk bele.

Kedvencnek jelölöm

Tészta-szemek Halloween-ra
Hozzávalók
kb. 15 darab elkészítéséhez
A tepsihez:
sütőpapír
Tésztához:
1 csomag Dr. Oetker Leveles tészta
Töltelékhez:
8 szem zöld olívabogyó, piros paprikával töltve
1 pohár 20 %-os tejföl (175 g)
Elkészítés lépésről lépésre
Elkészítés:
A leveles tésztát a hűtőből kivesszük és szobahőmérsékleten kb. 10-15 percig állni hagyjuk.
A sütőt előmelegítjük.
Alsó és felsősütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
A leveles tésztából 15 darab kb. egyenlő nagyságú négyzetet vágunk.
Minden négyzetlapot a szélétől számított fél cm-re körben bevágunk úgy, hogy két szemközti sarkot ne vágjuk át teljesen.A két elvágott sarok felőli külső keretet mindkét oldalról ellentétesen áthajtjuk úgy, hogy egy rombuszformát kapjunk. A rombuszokat a sütőtepsibe helyezzük, és a tésztát megsütjük.
Sütési idő: kb. 12-15 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
Sütés után a tésztát sütőpapírral együtt sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Töltelék:
Vágjuk ketté az olívabogyókat. A tejfölt egy teáskanál segítségével keverjük krémesre, majd a tészták által kialakított nyílásba tegyünk egy-egy teáskanállal. Egy-egy fél olívabogyót erre, mint egy „szemet” helyezzünk bele.
A sütőt előmelegítjük.
Alsó és felsősütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
A leveles tésztából 15 darab kb. egyenlő nagyságú négyzetet vágunk.
Minden négyzetlapot a szélétől számított fél cm-re körben bevágunk úgy, hogy két szemközti sarkot ne vágjuk át teljesen.A két elvágott sarok felőli külső keretet mindkét oldalról ellentétesen áthajtjuk úgy, hogy egy rombuszformát kapjunk. A rombuszokat a sütőtepsibe helyezzük, és a tésztát megsütjük.
Sütési idő: kb. 12-15 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
Sütés után a tésztát sütőpapírral együtt sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Töltelék:
Vágjuk ketté az olívabogyókat. A tejfölt egy teáskanál segítségével keverjük krémesre, majd a tészták által kialakított nyílásba tegyünk egy-egy teáskanállal. Egy-egy fél olívabogyót erre, mint egy „szemet” helyezzünk bele.

Legújabb cikkek
0

Uzsonnasütemények Airfryerben
Akár uzsonnára, vagy reggelire, tízóraira varázsolnánk frissen sült finomságokat az asztalra, a forró levegős fritőzre mindig számíthatunk.

0

Így süss Airfryerben – Alap tudnivalók és praktikák
A népszerű konyhai eszköz nem csak a ropogós sült krumpli elkészítésében remekel, hanem finom és változatos sütemények is készíthetők benne.

2

Régi receptek modern csavarokkal
Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?