Túrórudi torta
Hozzávalók
Piskóta:
4 db tojás
4 ek. liszt
4 ek. cukor
1 ek. olaj
1 ek. víz
1 tasak Dr. Oetker Sütőpor
2 ek. Dr. Oetker Holland Kakaó sütéshez
1 csipetnyi só
Krém:
1 ek. Dr. Oetker Őrölt zselatin
20 dkg porcukor
50 dkg túró
1 dl tejföl
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
1 db citrom héja
1 ek. citromlé
2 dl felvert tejszín
Elkészítés
Elkészítés
A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket kevés sóval kemény habbá verjük.
A sárgákat 4 evőkanál cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet.
Az átszitált sütőporos lisztet eldolgozzuk a cukros tojássárgákkal, és kakaóport adunk hozzá.
A felvert tojásfehérje egy kis részével jól fellazítom a tésztát, majd a maradékot óvatosan forgatom bele.
Megsütöm, s hagyom kihűlni.
A krémhez a zselatint 1 dl vízben elkeverem, majd kis lángon kevergetve feloldom, hagyom kihűlni!
A porcukrot kevés forróvízzel kikeverem, majd túrót, vaníliás cukrot, lereszelt citromhéjat és levet, tejfölt és zselatint adok hozzá.
Jó simára kikeverem! Majd óvatosan beledolgozom a felvert tejszínhabot is.
A piskótalapot visszateszem a tortaformába, és ráhalmozom az elkészített krémet.
Hűtőbe teszem minimum egy éjszakára.

Alternatív elkészítés
24 cm-es kapcsos tortaformában készítettem el.
Díszíthető tejszínhab virágokkal, olvasztott csokoládéval, illetve bonbonokkal is!

Kedvencnek jelölöm
Túrórudi torta
Hozzávalók
Piskóta:
4 db tojás
4 ek. liszt
4 ek. cukor
1 ek. olaj
1 ek. víz
1 tasak Dr. Oetker Sütőpor
1 csipetnyi só
Krém:
20 dkg porcukor
50 dkg túró
1 dl tejföl
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
1 db citrom héja
1 ek. citromlé
2 dl felvert tejszín
Elkészítés lépésről lépésre
Elkészítés
A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket kevés sóval kemény habbá verjük.
A sárgákat 4 evőkanál cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet.
Az átszitált sütőporos lisztet eldolgozzuk a cukros tojássárgákkal, és kakaóport adunk hozzá.
A felvert tojásfehérje egy kis részével jól fellazítom a tésztát, majd a maradékot óvatosan forgatom bele.
Megsütöm, s hagyom kihűlni.
A krémhez a zselatint 1 dl vízben elkeverem, majd kis lángon kevergetve feloldom, hagyom kihűlni!
A porcukrot kevés forróvízzel kikeverem, majd túrót, vaníliás cukrot, lereszelt citromhéjat és levet, tejfölt és zselatint adok hozzá.
Jó simára kikeverem! Majd óvatosan beledolgozom a felvert tejszínhabot is.
A piskótalapot visszateszem a tortaformába, és ráhalmozom az elkészített krémet.
Hűtőbe teszem minimum egy éjszakára.
A sárgákat 4 evőkanál cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet.
Az átszitált sütőporos lisztet eldolgozzuk a cukros tojássárgákkal, és kakaóport adunk hozzá.
A felvert tojásfehérje egy kis részével jól fellazítom a tésztát, majd a maradékot óvatosan forgatom bele.
Megsütöm, s hagyom kihűlni.
A krémhez a zselatint 1 dl vízben elkeverem, majd kis lángon kevergetve feloldom, hagyom kihűlni!
A porcukrot kevés forróvízzel kikeverem, majd túrót, vaníliás cukrot, lereszelt citromhéjat és levet, tejfölt és zselatint adok hozzá.
Jó simára kikeverem! Majd óvatosan beledolgozom a felvert tejszínhabot is.
A piskótalapot visszateszem a tortaformába, és ráhalmozom az elkészített krémet.
Hűtőbe teszem minimum egy éjszakára.
Alternatív elkészítés
24 cm-es kapcsos tortaformában készítettem el.
Díszíthető tejszínhab virágokkal, olvasztott csokoládéval, illetve bonbonokkal is!
Díszíthető tejszínhab virágokkal, olvasztott csokoládéval, illetve bonbonokkal is!

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?