Zebra kuglóf

Hozzávalók
Zebra kuglóf
Elkészítés
Elkészítés
A tojásokat az olvasztott vajjal, a cukorral és a vaníliás cukorral gépi habverővel közepes fokozaton 3-4 percig verjük.
Ezután folyamatos kevergetés mellett belekanalazzuk a sütőporos lisztet.
Ha már szép csomómentes, beledolgozzuk a tejet.
A masszát két egyenlő részre osztjuk.
Az egyikbe beleszitáljuk a kakaóport, jól elkeverjük.
Egy csőrös kuglófformát (24*11 cm) kikenünk vajjal és megszórjuk zsemlemorzsával.
A sütőt előmelegítjük.
A kuglófformába először 1 evőkanál fehér masszát, majd ugyanoda a pontra 1 evőkanál kakaós masszát kanalazunk. Ezt addig folytatjuk, míg az összes tészta el nem fogy. A lényeg, hogy mindig ugyanarra a pontra kanalazzunk. A tészta szépen szétterül a formában.
Előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel 45-50 perc alatt megsütjük. (Természetesen a sütési idő sütőfüggő.)
Tűpróbával ellenőrizzük. (Én egy hústűvel szurkáltam meg, hogy ragad-e még rá a tészta.)
Pár perc után rácsra borítjuk és hagyjuk teljesen kihűlni.
Tálalás
Tárolás

Zebra kuglóf
Hozzávalók
Zebra kuglóf
Ezekben a gyűjteményekben található:
Elkészítés lépésről lépésre

Legújabb cikkek

Régi receptek modern csavarokkal
Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.

Modern vívmányok a Dr. Oetker életében
Elérkeztünk a Dr. Oetker történetéről szóló cikksorozatunk záró részéhez, amelyben az elmúlt évtizedek újdonságait vesszük górcső alá a magyar nyelvű szakácskönyvek megjelenésétől kezdve egészen az online felületeken publikált receptekig.

Klasszikus krémes, és ahogy a Dr. Oetker ajánlja
A Dr. Oetker történetét bemutató cikksorozatunk első részéből már kiderült, hogy a márka megszületésekor milyen forradalmi újításnak számítottak az Oetker receptfüzetek. Lássuk, hogyan folytatódott a történet, és fonódott össze a népszerű krémessel.

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?