Almás zserbórózsák
Hozzávalók
Almás zserbórózsák
Elkészítés
Elkészítés
Annyi vizet öntünk az almaszeletekre, hogy picit ellepje, majd porcukor és fahéj keverékét beleszórjuk a vízbe (kb. 3 evőkanál porcukorra van szükség, ízlés szerinti fahéjmennyiséggel), a reszelt citromhéjat tartalmazó teatojást pedig belelógatjuk. Addig főzzük, míg az alma átpuhul (forrástól számított pár perc elég). Ha kész, lecsöpögtetjük.
A leveles tésztát vékonyra nyújtjuk, meglocsoljuk a felolvasztott vajjal, majd ha a vaj megszilárdult a tésztán, folyékony baracklekvárt kenünk rá vékonyan.
A lekvárrétegre nem túl finomra darált dió, porcukor és pici fahéj keveréke kerül, egyenletesen elhintve.
Az almaszeleteket úgy helyezzük a tésztára, hogy egymást kissé fedjék (én a tészta keskenyebb részére kezdtem pakolni hosszában egymás alá őket, így jött ki egy csíkból egy rózsa).
Miután egy sor almát leraktunk, derelyevágóval az almák mellett kb. fél centivel levágjuk a tésztát, és az almás tésztacsíkot szorosan feltekerjük, majd kivajazott muffinsütőbe tesszük (így stabilan tudjuk sütni, nem fog eldőlni, szétesni, stb.) Így folytatjuk, amíg tart a tésztánk.
Előmelegített sütőben sütjük (20 perc után már ellenőrizzük gyakran, és ha megfelelőnek találjuk a színét és az állagát, kivehetjük).
Porcukorral meghintve tálaljuk, egy leveles tésztából kb. 13 db rózsa lesz.
Almás zserbórózsák
Hozzávalók
Almás zserbórózsák
Elkészítés lépésről lépésre

Legújabb cikkek
Modern vívmányok a Dr. Oetker életében
Elérkeztünk a Dr. Oetker történetéről szóló cikksorozatunk záró részéhez, amelyben az elmúlt évtizedek újdonságait vesszük górcső alá a magyar nyelvű szakácskönyvek megjelenésétől kezdve egészen az online felületeken publikált receptekig.
Klasszikus krémes, és ahogy a Dr. Oetker ajánlja
A Dr. Oetker történetét bemutató cikksorozatunk első részéből már kiderült, hogy a márka megszületésekor milyen forradalmi újításnak számítottak az Oetker receptfüzetek. Lássuk, hogyan folytatódott a történet, és fonódott össze a népszerű krémessel.
Tízórai- és uzsonnaötletek a gazdaságosság jegyében
Szeptembertől ismét fejtörést okoz, hogy mi kerüljön nap mint nap az uzsonnás dobozba. Legyenek finomak és változatosak a receptek, és a családi költségvetést se terheljék meg túlzottan.
Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?