Ananászos lepények
Hozzávalók
Ananászos lepények
3 deka vaj
1 evőkanál méz
1 doboz szeletelt ananászkonzerv
25 deka felengedett, mirelit leveles tészta ( kb. ½ csomag)
kevés liszt a deszkára és a kiszúráshoz
2 evőkanál porcukor
½ teáskanál őrölt fahéj
frissen reszelt szerecsendió
Elkészítés
Elkészítés
Felbontom az ananászkonzervet, leszűröm, és ha túl vastagok az ananász szeletek, elfelezem őket.
A leveles tésztát lisztezett gyúródeszkán vékonyra nyújtom, a lisztbe mártott (elmosott, szárazra törölt) ananászos konzervdobozzal, vagy egy megfelelő méretű pogácsaszaggatóval kiszúrok belőle annyi körlapot, ahány ananász szeletkém van. Egy akkora pohárral, amelynek átmérője kb. 1 centivel kisebb, mint a konzervdobozé, mindegyik körlapba szegélyt nyomok, és ezeken belül imitt-amott megszurkálom villával a tésztalapok közepét, hogy sülés közben nem púposodjanak föl. A lepény-alapokat átköltöztetem egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre, és mindegyikre ráteszek egy-egy ananászkarikát.
Mikróban folyósra felmelegítem a vajat (szigorúan lefedve), majd belekeverem a mézet.
A korongokat megkenegetem kevés mézes vajjal és kb. 15 percre betolom őket a forró (230 fokos) sütőbe.
Közben összekeverem a porcukrot az őrölt fahéjjal és pár reszelésnyi szerecsendióval, majd a még meleg ananászos lepényeket tálalás előtt ezzel meghintem. Langyosan a legfinomabb.

Kedvencnek jelölöm

Elkészítés lépésről lépésre

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?