Burgonyás pogácsa
Hozzávalók
Tepsihez:
Tésztához:
Kenéshez:
Elkészítés
Előkészítés:
Elkészítés:
Egy tálban összekeverjük a lisztet és az instant élesztőt, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót az áttört burgonyával együtt. Konyhai robotgéppel (dagasztó spirál) először a legalacsonyabb, majd a legmagasabb fokozaton kb. 3 perc alatt sima tésztává dolgozzuk. A tésztát letakarva, meleg helyen addig kelesztjük, míg láthatóan nagyobb nem lesz (kb. 55-60 perc).
A megkelt tésztát átgyúrjuk, lisztezett felületen vékony téglalappá nyújtjuk. Jobbról balra behajtjuk a tészta egyik oldalát (2/3-ig), majd erre a tésztára ráhajtjuk a másik oldalt. Az így kapott tésztalapra felülről ráhajtjuk a tészta felét, a másik felet pedig alulról aláhajtjuk. A tetejét kissé elnyújtjuk sodrófával, majd letakarjuk és 30 percet pihentetjük. Ismét kinyújtjuk, majd a hajtogatást és a pihentetést még kétszer megismételjük. Ezután kb. 2,5 cm vastag téglalappá nyújtjuk, és a felületét éles késsel sűrűn berácsozzuk. Pogácsaszaggatóval (kb. 5 cm ⌀) kiszaggatjuk, majd a pogácsákat egymástól kellő távolságban az előkészített tepsire sorakoztatjuk, és a tetejüket megkenjük a felvert, kevés vízzel hígított tojással. A sütőt előmelegítjük.
Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses sütés: kb. 160 °C (előmelegítve)
A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a pogácsákat megsütjük.
Sütési idő: kb. 35-40 perc
Kérjük, vegye figyelembe saját sütője tulajdonságait!
A kész pogácsákat a tepsivel együtt rácsra téve hagyjuk kihűlni.
Tipp:
Burgonyás pogácsa
Hozzávalók
kb. 28-30 darab elkészítéséhez
Tepsihez:
Tésztához:
Kenéshez:
Elkészítés lépésről lépésre

Legújabb cikkek
Modern vívmányok a Dr. Oetker életében
Elérkeztünk a Dr. Oetker történetéről szóló cikksorozatunk záró részéhez, amelyben az elmúlt évtizedek újdonságait vesszük górcső alá a magyar nyelvű szakácskönyvek megjelenésétől kezdve egészen az online felületeken publikált receptekig.
Klasszikus krémes, és ahogy a Dr. Oetker ajánlja
A Dr. Oetker történetét bemutató cikksorozatunk első részéből már kiderült, hogy a márka megszületésekor milyen forradalmi újításnak számítottak az Oetker receptfüzetek. Lássuk, hogyan folytatódott a történet, és fonódott össze a népszerű krémessel.
Tízórai- és uzsonnaötletek a gazdaságosság jegyében
Szeptembertől ismét fejtörést okoz, hogy mi kerüljön nap mint nap az uzsonnás dobozba. Legyenek finomak és változatosak a receptek, és a családi költségvetést se terheljék meg túlzottan.
Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?