Csemegeuborkás virslitorta
Hozzávalók
Tésztához:
30 dkg finomliszt
0,5 tk só
15 dkg margarin
1 tojás
1-2 ek hideg víz
Töltelékhez:
10 dkg húsos füstölt szalonna
3 fej vöröshagyma (közepes)
2,5 dl tejföl
2 tojás
0,5 tk ételízesítő por
0,5 tk őrölt fehér bors
1 tk szárított petrezselyem
3 pár virsli
20 dkg csemegeuborka
Elkészítés
Előkészítés
A sütőt melegítsük elő.
A virslit karikázzuk fel.
A hagymát vágjuk össze.
A csemegeuborkát vágjuk apróra.
A virslit karikázzuk fel.
A hagymát vágjuk össze.
A csemegeuborkát vágjuk apróra.
Elkészítés
A tésztához a lisztet a sóval összeforgatjuk, majd a margarinnal elmorzsoljuk, a tojást és a vizet hozzáadjuk, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Folpackba csomagolva fél órát pihentetjük a hűtőszekrényben.
A szalonnát apró kockákra, a hagymát finomra vágjuk, és egy serpenyőben együtt aranysárgára pirítjuk. A tejfölt a tojásokkal simára kavarjuk, az ételízesítővel, a borssal és a petrezselyemmel fűszerezzük.
A karikákra vágott virslit, a lecsöpögtetett kis kockákra aprított csemegeuborkát és a már csak langyos szalonnás hagymát hozzáadjuk.
A tésztát meglisztezett gyúrólapon kerekre nyújtjuk, majd egy margarinnal kikent 24 centi átmérőjű tortaformát kibélelünk vele úgy, hogy kb.3 centi magas pereme is legyen.
Villával megszurkáljuk, a zsemlemorzsával meghintjük.
A virslis uborkás ragut elsimítjuk rajta.
Előmelegített sütőben, jó közepes lánggal (190 °C 30-35 percig sütjük.

Tálalás
Langyosan vagy hidegen, cikkekre vágva tálaljuk.
Tárolás
Légmentesen elzárt helyen sokáig puha marad.
Alternatív elkészítés
Nekem a virsli egy kicsit megpirult a tetején, ezzel vigyázni kell.

Kedvencnek jelölöm
Csemegeuborkás virslitorta
Hozzávalók
Tésztához:
30 dkg finomliszt
0,5 tk só
15 dkg margarin
1 tojás
1-2 ek hideg víz
Töltelékhez:
10 dkg húsos füstölt szalonna
3 fej vöröshagyma (közepes)
2,5 dl tejföl
2 tojás
0,5 tk ételízesítő por
0,5 tk őrölt fehér bors
1 tk szárított petrezselyem
3 pár virsli
20 dkg csemegeuborka
Ezekben a gyűjteményekben található:
Elkészítés lépésről lépésre
Előkészítés
A sütőt melegítsük elő.
A virslit karikázzuk fel.
A hagymát vágjuk össze.
A csemegeuborkát vágjuk apróra.
A virslit karikázzuk fel.
A hagymát vágjuk össze.
A csemegeuborkát vágjuk apróra.
Elkészítés
A tésztához a lisztet a sóval összeforgatjuk, majd a margarinnal elmorzsoljuk, a tojást és a vizet hozzáadjuk, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Folpackba csomagolva fél órát pihentetjük a hűtőszekrényben.
A szalonnát apró kockákra, a hagymát finomra vágjuk, és egy serpenyőben együtt aranysárgára pirítjuk. A tejfölt a tojásokkal simára kavarjuk, az ételízesítővel, a borssal és a petrezselyemmel fűszerezzük.
A karikákra vágott virslit, a lecsöpögtetett kis kockákra aprított csemegeuborkát és a már csak langyos szalonnás hagymát hozzáadjuk.
A tésztát meglisztezett gyúrólapon kerekre nyújtjuk, majd egy margarinnal kikent 24 centi átmérőjű tortaformát kibélelünk vele úgy, hogy kb.3 centi magas pereme is legyen.
Villával megszurkáljuk, a zsemlemorzsával meghintjük.
A virslis uborkás ragut elsimítjuk rajta.
Előmelegített sütőben, jó közepes lánggal (190 °C 30-35 percig sütjük.
A szalonnát apró kockákra, a hagymát finomra vágjuk, és egy serpenyőben együtt aranysárgára pirítjuk. A tejfölt a tojásokkal simára kavarjuk, az ételízesítővel, a borssal és a petrezselyemmel fűszerezzük.
A karikákra vágott virslit, a lecsöpögtetett kis kockákra aprított csemegeuborkát és a már csak langyos szalonnás hagymát hozzáadjuk.
A tésztát meglisztezett gyúrólapon kerekre nyújtjuk, majd egy margarinnal kikent 24 centi átmérőjű tortaformát kibélelünk vele úgy, hogy kb.3 centi magas pereme is legyen.
Villával megszurkáljuk, a zsemlemorzsával meghintjük.
A virslis uborkás ragut elsimítjuk rajta.
Előmelegített sütőben, jó közepes lánggal (190 °C 30-35 percig sütjük.
Tálalás
Langyosan vagy hidegen, cikkekre vágva tálaljuk.
Tárolás
Légmentesen elzárt helyen sokáig puha marad.
Alternatív elkészítés
Nekem a virsli egy kicsit megpirult a tetején, ezzel vigyázni kell.

Hozzászólások
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?