Fahéjas-mascarponés háromszögek

Hozzávalók
Fahéjas-mascarponés háromszögek
A töltelékhez:
Elkészítés
Elkészítés
Az élesztőt langyos tejben, pici cukorral felfuttatjuk.
A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a maradék cukrot, a reszelt citromhéjat, a tojások sárgáját és a maradék langyos tejjel összegyúrjuk.
Mikor a tészta összeállt, hozzádolgozzuk a langyos, olvasztott vajat. Közepesen lágy, kalácstésztává dagasztjuk. A tálban hagyva, a tetejét kevés liszttel meghintve, 25-30 percig langyos helyen kelesztjük.
A töltelékhez, egy tálban összekeverjük a mascarpone krémsajtot a porcukorral és a fahéjjal. Közben a sütőt előmelegítjük 190 fokra.
Miután a tészta megkelt, 4 egyforma darabra osztjuk és mindegyiket kis cipóvá formázzuk. A cipókat egyesével, ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk és a fahéjas töltelék, egynegyed részével, egyenletesen megkenjük és megszórjuk egy kevés mazsolával.
Feltekerjük, mint a bejglit és nagyjából, egyforma háromszögekre vágva, ráhelyezzük a rudat a sütőpapírral kibélelt tepsire. Majd a többi tésztával is ugyanígy járunk el.
Egymás mellé helyezzük a tepsire a rudakat, kevés helyet hagyva közöttük.
Konyharuhával letakarva hagyjuk körülbelül 15 percig kelni, majd a tetejüket egy-két csepp tejjel elkevert tojássárgájával, egyenletesen lekenjük és az előzőleg bemelegített sütőben 190 fokon 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.
Miután a háromszögek megsültek, hűlni hagyjuk őket, majd tálra rendezve kínáljuk.
Tálalás

Fahéjas-mascarponés háromszögek
Hozzávalók
Fahéjas-mascarponés háromszögek
A töltelékhez:
Elkészítés lépésről lépésre

Legújabb cikkek

Régi receptek modern csavarokkal
Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.

Modern vívmányok a Dr. Oetker életében
Elérkeztünk a Dr. Oetker történetéről szóló cikksorozatunk záró részéhez, amelyben az elmúlt évtizedek újdonságait vesszük górcső alá a magyar nyelvű szakácskönyvek megjelenésétől kezdve egészen az online felületeken publikált receptekig.

Klasszikus krémes, és ahogy a Dr. Oetker ajánlja
A Dr. Oetker történetét bemutató cikksorozatunk első részéből már kiderült, hogy a márka megszületésekor milyen forradalmi újításnak számítottak az Oetker receptfüzetek. Lássuk, hogyan folytatódott a történet, és fonódott össze a népszerű krémessel.

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?