Mustáros-gombás pulykaszelet

Hozzávalók
Mustáros-gombás pulykaszelethez:
800 g pulykamellfilé
800 g csiperkegomba
2 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál olaj
só
frissen őrölt fekete bors
500 ml Dr. Oetker Cuisine VEGA
3 evőkanál mustár
1 csapott evőkanál Dr. Oetker Étkezési Keményítő
Rizskörethez:
250 g rizs
1 evőkanál olaj
2 gerezd fokhagyma
só
frissen őrölt fekete bors
150 g sárgarépa
150 g zöldborsó (mirelit)
1 konzerv (285 g töltőtömeg) csemegekukorica
Díszítéshez:
némi petrezselyemzöld
Elkészítés
Előkészítés:
A pulykamellfilét nagyobb szeletekre vágjuk, és kissé kiklopfoljuk. A csiperkegombát megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, a vörös- és fokhagymát megpucoljuk, a vöröshagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát fokhagymanyomón áttörjük. A rizskörethez a rizst átöblítjük, a sárgarépát megpucoljuk és kis kockákra vágjuk, a kukoricát lecsepegtetjük.
Elkészítés:
Mustáros-gombás pulykaszelet:
Egy kevés olajat felhevítünk egy lábasban vagy nagy serpenyőben, és a pulykaszeletek mindkét oldalát 1-1 perc alatt átpirítjuk rajta, közben sózzuk, borsozzuk. Ezután kivesszük és félretesszük a húst. A visszamaradt zsiradékon (ha szükséges, öntünk még hozzá kevés olajat) üvegesre pároljuk a hagymákat, majd hozzáadjuk a gombát, és 1-2 percet sütjük rajta. A Cuisine VEGA-t összekeverjük a mustárral, sózzuk, borsozzuk, és felöntjük vele a gombát. Ezután a hússzeleteket is visszatesszük, és fedő alatt, néhányszor átkeverve, a húsokat forgatva, kb. 15-20 perc alatt puhára pároljuk a húst és a gombát, és hagyjuk besűrűsödni a szószt. Végül a húst kiszedjük, a keményítőt kevés hideg vízzel csomómentesen elkeverjük, a forró ételhez adjuk, majd kevergetés közben újra felforraljuk.
Rizsköret:
Egy lábasban felhevítjük az olajat, és a rizst átpirítjuk rajta. Felöntjük bő 1,5-szeres vízzel, sózzuk, borsozzuk, majd közepes lángon, fedő alatt, néhányszor átkeverve puhára főzzük. A sárgarépát és a borsót bő, enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, és a kukoricával együtt a rizshez keverjük.
A pulykaszeletekre halmozzuk a gombás ragut, mellé tálaljuk a rizsköretet, és finomra aprított petrezselyemzölddel díszítjük.

Tippek:
Ha a szósz a főzés alatt kellőképpen besűrűsödik, a keményítős sűrítést elhagyhatjuk.
A rizskörethez vegyes, mirelit zöldségkeveréket is használhatunk.

Kedvencnek jelölöm

Mustáros-gombás pulykaszelet
Hozzávalók
kb. 4 adag elkészítéséhez
Mustáros-gombás pulykaszelethez:
800 g pulykamellfilé
800 g csiperkegomba
2 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál olaj
só
frissen őrölt fekete bors
500 ml Dr. Oetker Cuisine VEGA
3 evőkanál mustár
1 csapott evőkanál Dr. Oetker Étkezési Keményítő
Rizskörethez:
250 g rizs
1 evőkanál olaj
2 gerezd fokhagyma
só
frissen őrölt fekete bors
150 g sárgarépa
150 g zöldborsó (mirelit)
1 konzerv (285 g töltőtömeg) csemegekukorica
Díszítéshez:
némi petrezselyemzöld
Ezekben a gyűjteményekben található:
Elkészítés lépésről lépésre
Előkészítés:
A pulykamellfilét nagyobb szeletekre vágjuk, és kissé kiklopfoljuk. A csiperkegombát megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, a vörös- és fokhagymát megpucoljuk, a vöröshagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát fokhagymanyomón áttörjük. A rizskörethez a rizst átöblítjük, a sárgarépát megpucoljuk és kis kockákra vágjuk, a kukoricát lecsepegtetjük.
Elkészítés:
Mustáros-gombás pulykaszelet:
Egy kevés olajat felhevítünk egy lábasban vagy nagy serpenyőben, és a pulykaszeletek mindkét oldalát 1-1 perc alatt átpirítjuk rajta, közben sózzuk, borsozzuk. Ezután kivesszük és félretesszük a húst. A visszamaradt zsiradékon (ha szükséges, öntünk még hozzá kevés olajat) üvegesre pároljuk a hagymákat, majd hozzáadjuk a gombát, és 1-2 percet sütjük rajta. A Cuisine VEGA-t összekeverjük a mustárral, sózzuk, borsozzuk, és felöntjük vele a gombát. Ezután a hússzeleteket is visszatesszük, és fedő alatt, néhányszor átkeverve, a húsokat forgatva, kb. 15-20 perc alatt puhára pároljuk a húst és a gombát, és hagyjuk besűrűsödni a szószt. Végül a húst kiszedjük, a keményítőt kevés hideg vízzel csomómentesen elkeverjük, a forró ételhez adjuk, majd kevergetés közben újra felforraljuk.
Rizsköret:
Egy lábasban felhevítjük az olajat, és a rizst átpirítjuk rajta. Felöntjük bő 1,5-szeres vízzel, sózzuk, borsozzuk, majd közepes lángon, fedő alatt, néhányszor átkeverve puhára főzzük. A sárgarépát és a borsót bő, enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, és a kukoricával együtt a rizshez keverjük.
A pulykaszeletekre halmozzuk a gombás ragut, mellé tálaljuk a rizsköretet, és finomra aprított petrezselyemzölddel díszítjük.
Egy kevés olajat felhevítünk egy lábasban vagy nagy serpenyőben, és a pulykaszeletek mindkét oldalát 1-1 perc alatt átpirítjuk rajta, közben sózzuk, borsozzuk. Ezután kivesszük és félretesszük a húst. A visszamaradt zsiradékon (ha szükséges, öntünk még hozzá kevés olajat) üvegesre pároljuk a hagymákat, majd hozzáadjuk a gombát, és 1-2 percet sütjük rajta. A Cuisine VEGA-t összekeverjük a mustárral, sózzuk, borsozzuk, és felöntjük vele a gombát. Ezután a hússzeleteket is visszatesszük, és fedő alatt, néhányszor átkeverve, a húsokat forgatva, kb. 15-20 perc alatt puhára pároljuk a húst és a gombát, és hagyjuk besűrűsödni a szószt. Végül a húst kiszedjük, a keményítőt kevés hideg vízzel csomómentesen elkeverjük, a forró ételhez adjuk, majd kevergetés közben újra felforraljuk.
Rizsköret:
Egy lábasban felhevítjük az olajat, és a rizst átpirítjuk rajta. Felöntjük bő 1,5-szeres vízzel, sózzuk, borsozzuk, majd közepes lángon, fedő alatt, néhányszor átkeverve puhára főzzük. A sárgarépát és a borsót bő, enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, és a kukoricával együtt a rizshez keverjük.
A pulykaszeletekre halmozzuk a gombás ragut, mellé tálaljuk a rizsköretet, és finomra aprított petrezselyemzölddel díszítjük.
Tippek:
Ha a szósz a főzés alatt kellőképpen besűrűsödik, a keményítős sűrítést elhagyhatjuk.
A rizskörethez vegyes, mirelit zöldségkeveréket is használhatunk.
A rizskörethez vegyes, mirelit zöldségkeveréket is használhatunk.

Legújabb cikkek
1

Uzsonnasütemények Airfryerben
Akár uzsonnára, vagy reggelire, tízóraira varázsolnánk frissen sült finomságokat az asztalra, a forró levegős fritőzre mindig számíthatunk.

1

Így süss Airfryerben – Alap tudnivalók és praktikák
A népszerű konyhai eszköz nem csak a ropogós sült krumpli elkészítésében remekel, hanem finom és változatos sütemények is készíthetők benne.

2

Régi receptek modern csavarokkal
Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?