Virág fánk
Hozzávalók
Tészta:
25 dkg liszt
2 g porcukor
3 tojássárgája
150 ml tejföl
1 csipet só
5 dkg vaj
Töltelék:
baracklekvár
meggylekvár
Szóráshoz:
vaníliás porcukor
Elkészítés
Tészta:
A lisztet a vajjal elmorzsoljuk. Összegyúrjuk a többi hozzávalóval, gyúródeszkán hólyagosra gyúrjuk.
Folpackba csomagoljuk és 15 percre a hűtőbe tesszük.
Egy tálcát papírtörlővel kibélelünk.
A hűtőből kivesszük, liszttel szórt deszkán 2-3 mm vastagra kisodorjuk.
3 db különböző méretű pogácsa szaggatóval /3-4-5 cm/ kiszúrjuk. Egy ollóval a széleket bevagdossuk 1/2 cm mélyen.
A korongok közepét enyhén benedvesítjük, majd egymásra tesszük méret szerint úgy, hogy a bevágások ne essenek egymás fölé.
A tésztákat középen ujjunkkal nagyon erősen összenyomjuk, hogy ne tudjanak szétesni.
Ha mindegyiket megformáztuk, a forró olajban, kis adagokban, egyszer forgatva készre sütjük a fánkokat. A legkisebb koronggal lefelé tegyük őket az olajba, majd ha szépen szétnyílt, és megbarnult, akkor fordítsuk meg őket.
Ne süssük túl sötétre, mert nagyon kiszáradnak!

Töltés:
Kiszedjük a tálcára és a közepüket megtöltjük a lekvárokkal, majd megszórjuk a vaníliás porcukorral.
Alternatív elkészítés
Nagyon lényeges a sütésnél, hogy kellően forró legyen az olaj!
Személyes megjegyzés
Nagyon mutatós, hamar elkészíthető, finom fánk!

Kedvencnek jelölöm
Virág fánk
Hozzávalók
Tészta:
25 dkg liszt
2 g porcukor
3 tojássárgája
150 ml tejföl
1 csipet só
5 dkg vaj
Töltelék:
baracklekvár
meggylekvár
Szóráshoz:
vaníliás porcukor
Ezekben a gyűjteményekben található:
Elkészítés lépésről lépésre
Tészta:
A lisztet a vajjal elmorzsoljuk. Összegyúrjuk a többi hozzávalóval, gyúródeszkán hólyagosra gyúrjuk.
Folpackba csomagoljuk és 15 percre a hűtőbe tesszük.
Egy tálcát papírtörlővel kibélelünk.
A hűtőből kivesszük, liszttel szórt deszkán 2-3 mm vastagra kisodorjuk.
3 db különböző méretű pogácsa szaggatóval /3-4-5 cm/ kiszúrjuk. Egy ollóval a széleket bevagdossuk 1/2 cm mélyen.
A korongok közepét enyhén benedvesítjük, majd egymásra tesszük méret szerint úgy, hogy a bevágások ne essenek egymás fölé.
A tésztákat középen ujjunkkal nagyon erősen összenyomjuk, hogy ne tudjanak szétesni.
Ha mindegyiket megformáztuk, a forró olajban, kis adagokban, egyszer forgatva készre sütjük a fánkokat. A legkisebb koronggal lefelé tegyük őket az olajba, majd ha szépen szétnyílt, és megbarnult, akkor fordítsuk meg őket.
Ne süssük túl sötétre, mert nagyon kiszáradnak!
Folpackba csomagoljuk és 15 percre a hűtőbe tesszük.
Egy tálcát papírtörlővel kibélelünk.
A hűtőből kivesszük, liszttel szórt deszkán 2-3 mm vastagra kisodorjuk.
3 db különböző méretű pogácsa szaggatóval /3-4-5 cm/ kiszúrjuk. Egy ollóval a széleket bevagdossuk 1/2 cm mélyen.
A korongok közepét enyhén benedvesítjük, majd egymásra tesszük méret szerint úgy, hogy a bevágások ne essenek egymás fölé.
A tésztákat középen ujjunkkal nagyon erősen összenyomjuk, hogy ne tudjanak szétesni.
Ha mindegyiket megformáztuk, a forró olajban, kis adagokban, egyszer forgatva készre sütjük a fánkokat. A legkisebb koronggal lefelé tegyük őket az olajba, majd ha szépen szétnyílt, és megbarnult, akkor fordítsuk meg őket.
Ne süssük túl sötétre, mert nagyon kiszáradnak!
Töltés:
Kiszedjük a tálcára és a közepüket megtöltjük a lekvárokkal, majd megszórjuk a vaníliás porcukorral.
Alternatív elkészítés
Nagyon lényeges a sütésnél, hogy kellően forró legyen az olaj!
Személyes megjegyzés
Nagyon mutatós, hamar elkészíthető, finom fánk!

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?