Csillag Nincs értékelve
Kedvencnek jelölöm Kedvelés

Tiramisu torta

Szükséges idő Több, mint 60 perc
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Recept megosztása

Hozzávalók

piskóta tészta:

3 tojás
15 dkg cukor
0,3 dl olaj
1 dl tej
18 dkg liszt
kb. 20 darab babapiskóta
1 dl főzött kávé
1 dl tej
rumaroma

krém:

25 dkg mascarpone
1 teáskanál rumaroma
3 tojás
10 dkg cukor
4 dl tejszínhab
0,5 dl víz
Ezekben a gyűjteményekben található:

Elkészítés lépésről lépésre

Elkészítés

A piskótához a fehérjét 6 dkg cukorral habbá verjük. A sárgáját a többi cukorral, az olajjal a tejjel kihabosítjuk, majd a liszttel elkevert sütőport is hozzáadjuk, jól elkeverjük, és ezután adagoljuk hozzá a fehérjehabot. 26 cm-es tortakarikában megsütjük.
A krémhez először a zselatint a vízzel felfőzzük. A tojásokat a cukorral gőz fölött kevergetve addig melegítjük, amíg éppen csak nem forr. Majd levesszük, és addig habosítjuk, amíg kihűl teljesen. A mascarpónét a rummal elkevertük és hozzáadjuk a tojásos krémhez, ekkor belecsurgatjuk a zselatint, ami már kihűlt. Hozzákeverjük a 2 dl felvert tejszínhabot. A tésztát kettévágjuk és visszatesszük a tortakarikába, a krém felét rátesszük és a kávés tejbe mártott babapiskótákat rárakjuk, meghintjük kakaóporral és következik a krém, majd befedjük a piskótalap másik felével. Hűtőbe tesszük dermedni, majd levesszük róla a karikát. Bekenjük tejszínhabbal, díszítjük és meghintjük kakaóporral.

Tálalás

16 szelet

Tárolás

Hűtőben.

Alternatív elkészítés

Jó, ha egy nappal előtte elkészítjük, mert akkor finomabb a babapiskóta megpuhul. Célszerű a mascarponét elkeverni a rummal előtte, és a tejszínt is előre felverni, hogy készen legyen ha a tojásos krém kész mindjárt lehessen összekeverni!
Tiramisu torta

Hozzászólások

Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.

Hozzászólás írása

Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!

Recept ajánló

Szükséges idő Több, mint 60 perc
14 Kedvelés
Nehézség Tapasztalatot kíván
Szükséges idő Több, mint 60 perc
38 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
2 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Legújabb cikkek

2 Kedvelés

Régi receptek modern csavarokkal

Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.

Elolvasom Elolvasom
1 Kedvelés

Modern vívmányok a Dr. Oetker életében

Elérkeztünk a Dr. Oetker történetéről szóló cikksorozatunk záró részéhez, amelyben az elmúlt évtizedek újdonságait vesszük górcső alá a magyar nyelvű szakácskönyvek megjelenésétől kezdve egészen az online felületeken publikált receptekig.

Elolvasom Elolvasom
3 Kedvelés

Klasszikus krémes, és ahogy a Dr. Oetker ajánlja

A Dr. Oetker történetét bemutató cikksorozatunk első részéből már kiderült, hogy a márka megszületésekor milyen forradalmi újításnak számítottak az Oetker receptfüzetek. Lássuk, hogyan folytatódott a történet, és fonódott össze a népszerű krémessel.

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!