
Tiramisu torta


Hozzávalók
Tiramisu torta
Elkészítés
Előkészítés
Elkészítés
Ezután kezdhetünk mártogatni. A kávét a tejjel összekeverjük ízlés szerint tehetünk bele rumot vagy aromát. És szépen kirakosgatjuk a formánk alját. Vigyázzunk, hogy ne sokáig tunkolgassuk a piskótákat ebben a kávés fürdőben, mert teljesen szétáznak. Hogyha ez meg van, akkor jöhet rá a fele krém. Ezután ezt is kirakosgatjuk a bemártogatott babapiskótával és ráhalmozzuk a maradék krémet, szépen eligazgatjuk. Egy napot hagyjuk hűtőben, de minimum 2-3 órát, ha azonnal meg szeretnénk enni. Én a tetejéhez felvertem még 2 dl tejszín sima csöves nyomózsákkal felnyomkodtam majd lekakaóporoztam az egészet.


Tiramisu torta
Hozzávalók
Tiramisu torta
Ezekben a gyűjteményekben található:
Elkészítés lépésről lépésre
Előkészítés
Elkészítés
Ezután kezdhetünk mártogatni. A kávét a tejjel összekeverjük ízlés szerint tehetünk bele rumot vagy aromát. És szépen kirakosgatjuk a formánk alját. Vigyázzunk, hogy ne sokáig tunkolgassuk a piskótákat ebben a kávés fürdőben, mert teljesen szétáznak. Hogyha ez meg van, akkor jöhet rá a fele krém. Ezután ezt is kirakosgatjuk a bemártogatott babapiskótával és ráhalmozzuk a maradék krémet, szépen eligazgatjuk. Egy napot hagyjuk hűtőben, de minimum 2-3 órát, ha azonnal meg szeretnénk enni. Én a tetejéhez felvertem még 2 dl tejszín sima csöves nyomózsákkal felnyomkodtam majd lekakaóporoztam az egészet.

Legújabb cikkek

Régi receptek modern csavarokkal
Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.


Modern vívmányok a Dr. Oetker életében
Elérkeztünk a Dr. Oetker történetéről szóló cikksorozatunk záró részéhez, amelyben az elmúlt évtizedek újdonságait vesszük górcső alá a magyar nyelvű szakácskönyvek megjelenésétől kezdve egészen az online felületeken publikált receptekig.


Klasszikus krémes, és ahogy a Dr. Oetker ajánlja
A Dr. Oetker történetét bemutató cikksorozatunk első részéből már kiderült, hogy a márka megszületésekor milyen forradalmi újításnak számítottak az Oetker receptfüzetek. Lássuk, hogyan folytatódott a történet, és fonódott össze a népszerű krémessel.

Hozzászólások
Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?