Körtét a sütibe!

Dátum 2019. augusztus 29.

A körte tökéletes augusztusi gyümölcs, használjuk ki, hogy most van a szezonja és készítsünk belőle isteni süteményeket!

 

Süteményekbe is használhatjuk

A körte az almafélék családjába tartozik, nem véletlen tehát a hasonlóság. Az almához képest kevésbé ropogós, ugyanakkor mézédes körte az augusztus és a szeptember sztárja, bár itthon valamiért kevésbé jut eszünkbe sütikbe csempészni. Édesen telt íze van, ami remekül passzol rengeteg süteményhez, nyalánksághoz.

Szükséges idő Több, mint 60 perc
5 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
9 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Érdekességek a körtéről

A kínaiak már 3000 éve foglalkoznak a termesztésével. A közép-ázsiai Tien-san hegység lejtőiről származó körte vadon is megterem Nyugat- és Közép-Ázsiában, valamint Európa mérsékelt éghajlatú tájain. 

A görög mitológia szerint Tantaloszt, Zeusz egyik fiát, gonosz tettei miatt az alvilágba száműzték büntetésből. Gaztetteit egy körtefa alatt kellett meggyónnia. Amikor éhes volt, vágyakozva nyúlt volna a feje fölött lógó gyümölcsökért, ám az ágak visszahúzódtak, így mindig éhes maradt.

Érdekes, hogy míg a kínai hagyományban a körtefa a szomorúságot, az elválást, a keresztény kultúrkörben viszont csoportos, hófehér virágaival Szűz Máriát jelképezi. A körtét sokáig csak főzve, sütve vagy párolva ették, mert azt gondolták róla, nyersen mérgező.

Szükséges idő 40-60 perc között
17 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
10 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Utóérő, ásványi anyagokban gazdag gyümölcs

Egészségünk támogatása érdekében is érdemes a körtét sűrűbben beemelni az étkezésünkbe, hiszen ez az édeskés gyümölcs meglehetősen sok ásványi anyagot (kalcium, magnézium, kálium, cink, vas, jód) és vitamint (A, B1, B2, C, E) tartalmaz.

A körtét legtöbbször éretlenül árulják, mert azok közé a gyümölcsök közé tartozik, amelyeknek van utóérése. Ha ezt a folyamatot gyorsítani szeretnénk, akkor tegyük egy almával együtt papírzacskóba. A gyümölcs akkor nevezhető érettnek, ha a szára leesik, amikor csak épp hozzáérünk.

Ismerkedjünk idén is bátran ezzel az ínycsiklandó alapanyaggal, próbáljunk ki új és izgalmas recepteket!

Szükséges idő 40-60 perc között
1 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
10 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
12 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
23 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
27 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
11 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2023-09-15
0 Kedvelés

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc

Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-09-05
0 Kedvelés

Gyors sütemények rohanó hétköznapokra

Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-20
0 Kedvelés

Crème brûlée, a francia desszertcsoda

A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
3 Kedvelés

Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez

Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
0 Kedvelés

Édesen vagy sósan sütöd a rétest?

Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-07
2 Kedvelés

Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!

Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!