Három izgalmas tény a sütik világából

Dátum 2019. szeptember 13.

Mint minden területen, a süti-történelemben is vannak érdekes, meglepő és szokatlan fordulatok. Ezek közül válogattunk most párat.

Teljes tévedés

A csoki csipszes kekszek valójában egy hiba következményeképpen születtek. 1938 körül a massachusettsi pék, Ruth Graves Wakefield apró csokoládét adott hozzá a tésztájához, abban a reményben, hogy így gyorsabban tud csokis sütiket készíteni. De a várt eredmény nem következett be, a csoki nem olvadt fel teljesen, viszont az apró csokidarabos kekszek nagyon népszerűek lettek, olyannyira, hogy nem sokkal később már az előre elkészített csoki pasztillák is kereskedelmi forgalomba kerültek.

Szükséges idő 20-40 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Ki volt előbb?

Ki gondolta volna, hogy a “blondie” névre keresztelt sütemény előbb létezett, mint a ma is nagy népszerűségnek örvendő brownie? Ha valaki régi szakácskönyveket olvas, kiderül, hogy a blondie-k évtizedekkel megelőzték a brownie-kat.

Bár ekkor még nem blondie-nak hívták, de már a XIX. század közepén születtek olyan receptek, amelyek a mai blondie-ra, azaz a fehércsokis brownie-ra hasonlítottak.

Az első brownie receptek az 1900-as évek elején jelentek meg a korabeli szakácskönyvekben.

Szükséges idő 40-60 perc között
18 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Nem is francia?

Kevés franciásabb péksütit lehetne elképzelni a croissant-nál. Ám valójában az osztrák pékek innovációjaként született meg a kipferl nevű osztrák sütemény leszármazottja.

Állítólag a receptet egy August Zang nevű pék vitte Párizsba, aki ott egy bécsi stílusú pékséget tervezett nyitni. A vajas tésztába élesztőt tett, és így született meg az a croissant, amelyet ma ismerünk.

Szükséges idő Több, mint 60 perc
0 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
12 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
23 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
27 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
11 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2023-09-15
0 Kedvelés

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc

Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-09-05
0 Kedvelés

Gyors sütemények rohanó hétköznapokra

Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-20
0 Kedvelés

Crème brûlée, a francia desszertcsoda

A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
3 Kedvelés

Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez

Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
0 Kedvelés

Édesen vagy sósan sütöd a rétest?

Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-07
2 Kedvelés

Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!

Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!