Befőttet a polcra!
A kompót, azaz a befőtt talán ritkábban jut eszünkbe befőzésnél, pedig kár mellőzni ezt a szuper befőzési technikát.
A kompót szó eredete
A kompót szó kicsit bonyolult módon került a magyar nyelvbe. Az “összetesz” latinul componere, ennek befejezett igeneve a compositum, többes semleges alakja a composita, azaz “összetett dolgok”. A composta alakból már csak a szóvégi magánhangzónak kell eltűnnie és megvan a szintén összetett növényi maradványokból álló komposzt.
A magyarba vagy közvetlenül, vagy német közvetítéssel került, írásban az 1840-es évektől találjuk meg a kompót-ot.
Fontos tanácsok
Kalandos nyelvtörténet ide, vagy oda, hívhatjuk simán befőttnek is ezt a gyümölcsös finomságot. Készítésénél hasonló területekre kell figyelni, mint a lekvár esetében.
Fontos, hogy hibátlan gyümölcsöket használjunk a befőzésnél és a munkaterület, valamint az üvegek is kellően tiszták legyenek a folyamat alatt. Ellenkező esetben sajnos a befőttünk kárba veszhet.
Könnyen meg tudjuk hámozni a gyümölcsöket, ha hámozás előtt forró vízbe mártjuk őket, majd áttesszük hideg vízbe.
A kompótot magas cukortartalma miatt szokták kicsit mellőzni, de az otthoni befőzés egyik fő előnye, hogy a cukor mennyiségét mi magunk szabályozhatjuk.
Süteményekhez is kiváló
A kompót esetében is jó, ha kisebb üvegekbe tesszük a kész befőttet, mert jobban tudjuk adagolni a családnak és felbontás után sem marad az üveg alján.
Amennyiben konkrét receptekhez használjuk majd a befőttünket, ez esetben a recepthez megfelelő mennyiséghez válasszunk megfelelő méretű üveget. Így biztosan nem kell kidobnunk az értékes gyümölcsöt.
A kész befőtt azon túl, hogy igazán dekoratív eleme lehet a kamrapolcnak, sok sütemény készítésénél is kiváló alapanyag lehet.
Kapcsolódó cikkek

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.


Gyors sütemények rohanó hétköznapokra
Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra


Crème brûlée, a francia desszertcsoda
A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.


Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez
Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!


Édesen vagy sósan sütöd a rétest?
Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.


Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!
Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.
