Kánikulasütik – ezzel lepd meg a családot a legnagyobb melegben

Dátum 2020. július 22.

A nyári hőségben is vágyunk egy kis édességre. Legyen könnyed ízvilágú, gyümölcsös, túrós vagy éppen joghurtos, és az sem baj, ha hamar összedobható (vagy legalábbis kevés az aktív munka vele).

Indítsuk a sort a rétesekkel!

Hiszen ki szeretne órákat tölteni a konyhában akkor, amikor a hőmérő higanyszála 30 °C fölé kúszik. Szerencsére egyáltalán nem lehetetlen küldetés ilyenkor is elkápráztatni a családot, sőt kompromisszumokat sem kell kötnünk. Csupa finom kánikulasüti csak arra vár, hogy elkészítsük.

A réteslapokkal nem szükséges sokat bíbelődni: csak előkapjuk a hűtőből, megtöltjük, feltekerjük, aztán már süthetjük is. A töltelék pedig legyen ezúttal igazán nyárias! Például túrós vagy túrós-gyümölcsös. Finom sárga- vagy őszibarackkal, ribizlivel, szederrel vagy akár málnával is.

Leveles tészta is jó választás

Ha nem réteslapot, hanem egy-két csomag leveles tésztát rejt a hűtőnk, szintén nyert ügyünk van, hiszen leveles sütik esetén sem kell hosszú sütési idővel számolnunk. Készíthetünk túrós, pudingos, gyümölcsös sütiket vagy klasszikus krémest, de ha kerti partit szervezünk, a sós ropogtatnivalókat is megoldhatjuk leveles tésztával.

Persze előfordulhat, hogy egyáltalán nincs kedvünk bekapcsolni a sütőt. Semmi gond, a nyár a sütés nélküli sütemények időszaka. És most nem csupán a pohárdesszertekre vagy a gyümölcs- és tejberizses finomságokra gondolunk, némi zselatin segítségével könnyed ízvilágú tortákat is készíthetünk. 

Szükséges idő 20-40 perc között
32 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 20-40 perc között
17 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Sütés nélküli finomságok

Ha 100%-ban sütésmentes tortában gondolkozunk, a tésztát finomra darált kekszből és olvasztott zsiradékból (vajból vagy margarin) készült masszával válthatjuk ki. Ezt elég a kapcsos formánk aljába nyomkodni, majd hűtőbe tenni. Amíg szilárdul, el is készül a krém, amely állhat joghurtból, tejfölből, mascarponéból, túróból vagy ricottából, ízesíthetjük vaníliával, citromhéjjal, lazíthatjuk tejszínhabbal. Tetszés szerint friss gyümölcsöket vagy gyümölcspürét, lekvárt is keverhetünk hozzá.

Az instant zselatin fix lesz a legjobb barátunk: elég egyszerűen – melegítés nélkül – a krémhez keverni, nem szükséges melegíteni. Ezután nincs más dolgunk, mint a krémet a kekszrétegre simítani, majd várni pár órát, amíg a hűtő és a zselatin elvégzi a dolgát. 

Szükséges idő 20-40 perc között
28 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Léteznek „hibrid” torták is

Bár az ilyen sütik alját, azaz a tésztás réteget sütőben sütjük, a krém azonban hasonlóan sütés nélkül, zselatinnal készül. Lehetnek sajttorták, túrótorták, de a divatos mousse torták is ide sorolhatók. A piskótatekercs ugyancsak hálás süti a legnagyobb melegben: a tésztát sütjük, a krém viszont nem igényel hőkezelést. Válasszunk ezúttal frissítő citromot, ha ilyen krémmel töltjük meg a tekercsünket, úgy érezhetjük, mintha egy nagy pohár limonádéba harapnánk bele.

Végül, de nem utolsó sorban ejtsünk pár szót a fagylalt- és parfétortákról! A fagyasztóból házi fagyi és jégkrém mellett akár krémes-jeges tortákat is elővarázsolhatunk. Keksszel, csokival, gyümölcsökkel, ahogy csak szeretnénk. Sőt! A jól ismert klasszikusokat, például a feketeerdő-tortát is tálalhatjuk „fagyos köntösbe” bújtatva

Szükséges idő 40-60 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő Több, mint 60 perc
9 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
12 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
23 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
27 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
11 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2023-09-15
0 Kedvelés

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc

Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-09-05
0 Kedvelés

Gyors sütemények rohanó hétköznapokra

Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-20
0 Kedvelés

Crème brûlée, a francia desszertcsoda

A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
3 Kedvelés

Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez

Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
0 Kedvelés

Édesen vagy sósan sütöd a rétest?

Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-07
2 Kedvelés

Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!

Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!