Kevesebb műanyaggal a konyhában is!
Még tart a műanyagmentes július, ezért most mutatunk pár tippet arra, hogy használhatunk a konyhánkban kevesebbet ebből a nehezen lebomló anyagból.
Csökkentsük a műanyagok használatát!
Tegnap elstartolt a műanyagmentes július kihívás, melyhez mutatunk pár tippet, hogyan is csináld! Természetesen az év további részében is érdemes odafigyelni, hogyan tudjuk csökkenteni a műanyag felhasználást a konyhában.
Az első, és sokak számára talán már unalmasnak is tűnő tipp: bevásárlásainkhoz vigyünk magunkkal saját szatyrokat.
Fontos: ehhez nem kell feltétlenül új vászonszatyrokat vásárolnunk, ha van strapabíró műanyag, vigyük azt, és használjuk, amíg csak lehet.
Tervezzünk előre!
Rengeteg hulladék és műanyaghulladék is elkerülhető, ha nem munka után impulzus-vásárolunk a sarki közértben, hanem legalább nagy vonalakban előre megtervezzük a heti menüt.
A zöldségek, gyümölcsök szállításához is használhatunk kis szütyőket.
Azoknak a gyümölcsöknek, amelyek könnyen sérülnek, tegyünk be kisebb dobozokat.
Amikor sütéshez edényt választunk, érdemes olyat keresnünk, aminek eleve van teteje. Így a legtöbb esetben elhagyhatjuk az alufóliát.
Igaz ez a tárolásnál is: a hűtőbe a maradékokat tegyük el zárható dobozban. Nem baj, ha csak műanyag van otthon, használjuk, amíg csak lehet, ne vegyünk erre a célra külön üvegdobozokat.
Ha viszont épp dobozt vásárolnánk, jól mérjük fel a piacot! Vannak olyan darabok is, amiket használhatunk a sütőben és egyben tárolásra is alkalmasak.
Kezeljük tudatosan a műanyagok használatát!
Ha szendvicset csomagolunk, tegyük többször használható dobozkába, vagy “újraszalvétába”, amit kimoshatunk és újra használhatunk.
Ha nincs speciális oka a használatuknak, hagyjuk el a szívószálat, vagy válasszuk a paírból készültet.
Vágódeszkából is érdemes a műanyag helyett a fát választanunk: kutatások szerint a műanyagban a baktériumok is jobban megtelepednek.
Ha befőzéshez veszünk gyümölcsöt, érdemes fa rekeszben szállítanunk, amit akár vissza is adhatunk a piacon a gazdának, ha ezt előre megbeszéljük.
A műanyagokat teljesen talán nem fogjuk tudni elhagyni, de ha tudatosabban kezeljük őket, drasztikusan lecsökkenthetjük a mennyiségüket.
Kapcsolódó cikkek

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.


Gyors sütemények rohanó hétköznapokra
Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra


Crème brûlée, a francia desszertcsoda
A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.


Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez
Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!


Édesen vagy sósan sütöd a rétest?
Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.


Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!
Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.
