Érdekességek a csokoládéról

Kevés dolog van, ami január végén feldobja az embert, a sötétség korán érkezik és reggel sokáig is marad velünk, az ég legtöbbször szürke. Szerencsésebb napokon a hó esik, de a kevésbé szerencséseken inkább az ónos eső.
Januárban mindig jól jöhet valami “hangulatjavító intézkedés”, ilyenkor érdemes egy megunhatatlan, mindig izgalmas, örök, titokzatos alapanyaghoz nyúlni: a csokoládéhoz.

Gombóc Artúr "csokoládé monológját" talán mindenki ismeri, ebből kiderül, hogy nincs olyan csokoládé, amit ő ne szeretne. Ha megkérdezték tőle, milyen csokoládét szeret a legjobban, habozás nélkül fújta:

“A kerek csokoládét, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, csomagolt, meztelen, egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes, a keserű, a csöves, a mogyorós, a tejcsokoládét, a likőrös, a tavalyi, az idei,  és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon!” Mélységesen egyet tudunk érteni Gombóc Artúrral, és amellett, hogy a világon felsorolhatatlanul sokféle csokoládét készítenek, ugyanennyire színes és sokszínű a csokoládéval kapcsolatos érdekességek tárháza is.

Gombóc Artúr is boldog lehetne, ha annyi csokoládéja lenne, ahány Toblerone rudat évente eladnak a világban. Ugyanis ha az egy évben eladott, jellegzetesen háromszög alakú rudakat egymás mögé tennék, 62 000 kilométer hosszúságú utat lehetne összerakni belőlük, ami másfélszer olyan hosszú, mint a Föld kerülete.

A csokoládé  a maják idejében szinte értékesebb volt, mint az arany. Mivel csak korlátozott mennyiséget tudtak termelni belőle, ugyanúgy értékálló maradt, mint a nemesfém.

A csokoládénak akkora kultusza volt, hogy külön istenség is tartozott hozzá, igaz, általában duplázott munkakörrel. A majáknál El Chuah volt a kakaó, és egyben a kereskedelem istene is. Az aztékoknál a csokoládé istenét, Xochiquetzalnak nevezték és a termékenység istene is volt egyben.

A csokis keksz sokak kedvence és az első ismert receptet - mint a gasztronómiában oly sokszor, most is a véletlen szülte. 1930-ban egy háziasszony, Ruth Wakefield kifogyott a sütéshez használt csokoládéból, így egy másik fajta, táblás csokiból tört a tésztába. Elvárásaival ellentétben a csoki nem olvadt el a sütés folyamán, hanem nagyobbacska csokidarabok maradtak a kész kekszben. A kísérlet eredménye mindenkinek nagyon ízlett, így született meg a ma is közkedvelt csokis keksz.