Augusztus 20-án ünnepelj házi készítésű kenyérrel!

Dátum 2020. augusztus 18.

Augusztus 20-án, az államalapítás és Szent István ünnepnapján tartjuk az Új Kenyér ünnepét is. Ilyenkor kerül sor a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér megáldására, majd szétosztására.

Augusztus 20?

Kevesen tudják viszont, hogy miként is kapcsolódik össze mindez Szent Istvánnal. A megfejtéshez vissza kell nyúlnunk a régi idők szokásaihoz: augusztust az új kenyér havának is nevezték, az aratást pedig a hagyomány szerint augusztus 20-a előtt kevéssel fejezték be. Szent István napján országszerte aratóünnepségeket rendeztek, és ekkorra sütötték meg az új búzából (azaz új lisztből) készült első kenyereket.

Idén süssük házilag az ünnepi kenyerünket! Bár sokan bátortalanok, mondván, kenyeret sütni bonyolult dolog, ám valójában ez egyáltalán nincs így. Liszt, víz és só – lényegében ez a három legszükségesebb összetevő ahhoz, hogy frissen sült, belül puha, kívül ropogós héjú kenyeret varázsoljunk a családi asztalra. A meleg, nyárias idő pedig még egyszerűbbé teszi a folyamatot: a tészta játszi könnyedséggel megkel, aztán már mehet is a sütőbe. És hogy milyen lehet a kenyerünk? Amilyet csak szeretnénk: klasszikus kovászos vagy élesztős, töltött, formázott vagy akár zöldségekkel dúsított. Mindre van egy jó receptünk!

Kijelenthetjük: a közelmúlt karanténidőszakban a házi pékek országa lettünk. Sokan nyúltak vissza az ősi recepthez, és vágtak bele a saját kovászuk nevelgetésébe. Ha kovászunk máig él és virul, készítsünk az ünnepre hagyományos kovásszal sült kenyeret. Persze akkor sincs gond, ha nincs kovászunk, hiszen élesztővel szintén csodás kenyerek süthetők. Az élesztő felfuttatásával sem kell bajlódnunk, ha instant élesztővel dolgozunk. Az expressz élesztő pedig akkor lehet segítségünkre, ha épp időszűkében vagyunk, és a kelesztés 1-1,5 óráját is szeretnénk megspórolni. 

Szükséges idő Több, mint 60 perc
49 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
3 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Mérjünk, gyúrjunk, dagasszunk!

Érdemes néhány apró trükköt betartanunk, hogy igazán finom legyen a végeredmény. Az első a hozzávalók mennyisége. Kenyérsütés esetén felejtsük el az „érzésre sütést”, és mérjünk ki mindent pontosan! Alaposan dagasszuk meg, dolgozzuk ki a tésztát, ez biztosítja majd a megfelelő állagot. Hasonlóan fontos, hogy legyünk türelmesek, és várjuk meg, hogy szépen megemelkedjen, megkeljen a tészta. Ha „darabos” hozzávalókkal, például durvára tört olajos magokkal, sült hagymával vagy aszalt gyümölcsökkel dúsítjuk a kenyeret, ezeket kelesztés után gyúrjuk a tésztához, majd hagyjuk még egyszer megkelni. A sütő aljába tegyünk egy vízzel teli edényt, majd ezzel együtt melegítsük fel a sütőt. Ha így teszünk, a sütő belsejében keletkező gőz hatására kenyerünk héja ropogós lesz. A sütési idő végén pedig kopogtassuk meg a kenyér alját: ha kongó hangot hallunk, a tésztánk biztosan átsült. 

Ha klasszikus kenyérreceptre esik a választásunk, a formáját, valamint a lisztek fajtáját kedvünkre variálhatjuk. A kenyértésztát nemcsak kerek vagy ovális veknire formázhatjuk, hanem például kis kovászos fonatot is készíthetünk belőle. Ha a liszteken változtatunk, kenyerünk íze és textúrája egyaránt módosul, így egy kis átalakítás is izgalmas, új kenyereket eredményez. Választhatunk teljes kiőrlésű liszteket, tönkölyliszteket, búzalisztet vagy rozslisztet. Finom, puha belsejű lesz a kenyerünk, ha a tésztájához sós vízben megfőzött, áttört burgonyát keverünk.

Szükséges idő Több, mint 60 perc
17 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
34 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Változatos ízek, töltelékek

A változatos ízesítésekről se feledkezzünk meg, hiszen a kenyértésztának annyi minden jól áll! Kézenfekvő választás az olajos mag, például napraforgómag, tökmag, dió, fenyőmag, szezámmag, ezeket szórhatjuk sütés előtt a megkelt kenyér tetejére, de bele is dolgozhatjuk a tésztába. Adhatunk a kenyérhez hagymaféléket, dinsztelt vöröshagymát vagy lereszelt fokhagymát. Keverhetünk a tésztához zöld vagy vörös pesztót, tavasszal friss, az év többi szakában lefagyasztott vagy olajban eltett medvehagymát. Ezekből töltelék is lehet, akárcsak aszalt paradicsomból, sonkából, sajtból, szalámiból. Ma már egyáltalán nem meglepő, ha zöldségekkel sütünk. Miért ne kerülhetne egy szendvicsalapként szolgáló kenyérbe is zöldség? És most nem a feljebb már említett burgonyára gondolunk, hanem olyan zöldségekre, amelyek plusz színt és ízt adnak a kenyerünknek. Ilyen a sárgarépa, az édesburgonya, a spenót. 

És ha már ennyi szó esett a különböző kenyérízekről, említsük meg az édes kenyereket is! Ezek a receptek már átmenetet képeznek a kenyerek és a sütemények között. A kelt tésztába gyúrhatunk olajos magvakat, a töltelék lehet vaníliás, kakaós, lekváros vagy fahéjas.

Kenyeret sütni egyáltalán nem ördöngösség, a házilag készített kenyér pedig az egyik legklasszabb dolog, ami kikerülhet a sütőnkből. Ünnepeljünk idén saját sütésű finomsággal! 

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
17 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
30 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
39 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
20 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
19 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2024-10-17
0 Kedvelés

Régi receptek modern csavarokkal

Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-09-06
0 Kedvelés

Modern vívmányok a Dr. Oetker életében

Elérkeztünk a Dr. Oetker történetéről szóló cikksorozatunk záró részéhez, amelyben az elmúlt évtizedek újdonságait vesszük górcső alá a magyar nyelvű szakácskönyvek megjelenésétől kezdve egészen az online felületeken publikált receptekig.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-09-06
0 Kedvelés

Klasszikus krémes, és ahogy a Dr. Oetker ajánlja

A Dr. Oetker történetét bemutató cikksorozatunk első részéből már kiderült, hogy a márka megszületésekor milyen forradalmi újításnak számítottak az Oetker receptfüzetek. Lássuk, hogyan folytatódott a történet, és fonódott össze a népszerű krémessel.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-09-02
0 Kedvelés

Tízórai- és uzsonnaötletek a gazdaságosság jegyében

Szeptembertől ismét fejtörést okoz, hogy mi kerüljön nap mint nap az uzsonnás dobozba. Legyenek finomak és változatosak a receptek, és a családi költségvetést se terheljék meg túlzottan.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-08-06
0 Kedvelés

Mentsd a menthetőt! Tippek sütési bakik megelőzésére és korrigálására

Akár veteránok, akár kezdő sütögetők vagyunk, hiba mindig csúszhat a számításunkra. Aggodalomra azonban semmi ok, gyakran a legreménytelenebbnek tűnő helyzet is megoldható!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-07-05
1 Kedvelés

Retró vendégváró sütemények

Nosztalgikus időutazásra hívjuk az olvasót: idézzük fel együtt a régi idők süteményeit, amelyek bár retrónak tekinthetők, mégis a mai napig ugyanúgy szeretjük és készítjük őket.

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!