Csodálatos cseresznye

Több titok is kapcsolódik ehhez a mosolygósan piros és zamatos gyümölcshöz, mely Anatóliából származik.

Az egyik ilyen történet szerint a cseresznyét Lucullus római tábornok terjesztette el a világon. Amikor megérkezett az észak-anatóliai Giresun városába, akkor fedezte fel ezt a gyümölcsöt, mely a kedvence lett. A település akkori neve Kerasus volt, a gyümölcs nevét is innen kaphatta: a cerasus vagy kerasus a cseresznye szó szótöve, és a legtöbb nyelvben megtalálható. 

De a tények tükrében mindez inkább csak egy kedves mítosznak tekintendő, hiszen a cseresznye már korábban is megtalálható volt Európában.

Most már az Ibériai-félszigettől Skandináviáig sok helyen vadon is terem: széles körű elterjesztésében a madarak és a légionáriusok is részt vettek.

Hazánkban a cseresznyét elsősorban szőlőföldekre telepítették, ami olyan jól sikerült, hogy  a XVI. századra már exportálni is tudtunk belőle.

A Magyarországról származó cseresznye már ebben az időszakban is kedvelt volt Ausztriában; irodalmi adatok egy dió nagyságú cseresznyefajtáról tudósítanak.

Egy másik magyarázat szerint latin nevét (Prunus avium, azaz „madárcseresznye") onnan kapta, hogy a madarak kedvelt csemegéje. Ami igaz is, jó cseresznyének tartják azt, amit megvájt a madár, hiszen az biztosan kellően zamatos.

További érdekesség, hogy a cseresznye ősi fajtájának bizony nem a gyümölcse volt híres, hanem az apró, mandulaszerű magja.  Törökországban, a Balkánon és a Közel-Keleten fűszerként használták.

A cseresznyére is igaz, amit korábbi cikkünkben több szezonális gyümölcsről is írtunk: igen könnyen megromlik, ezért érdemes mielőbb feldolgozni.