Fedezd fel az áfonyát!

Dátum 2019. május 31.

Bár májusban mindenki az eperért van oda, érdemes körülnézni, milyen további, izgalmas gyümölcsök várnak még ránk az évnek ennek a szakában.

Az áfonya megjelenése Európában

Az áfonya igazi csodagyümölcs és szerencsére az íze is mennyei. A többek között Észak-Amerikában őshonos növény már az amerikai indiánok étrendjének is fontos része volt. Az európai gyarmatosítók az indián hagyományoknak köszönhetően ismerkedtek meg az áfonyával, és ők hozták be annak egyes fajtáit Európába.

A sötétlila, édes bogyók ráadásul amellett, hogy nagyon finomak, számtalan pozitív élettani hatással is bírnak. Aprócska termete ellenére az áfonya hatalmas tápértékkel bír, illetve minden más gyümölcsnél vagy zöldségnél erősebb és hatékonyabb antioxidánsokat tartalmaz.

Élettani hatások

A fekete áfonya - az imént említett erős antioxidáns vegyületei révén - kiemelten támogatja a szem egészségét.

A magas antioxidáns-tartalomnak köszönhetően védi a sejteket, lassítja az öregedési folyamatokat és nehezíti a méreganyagok felszívódását a szervezetben.

A gyümölcs élénk színét az antocianin nevű összetevő adja, mely a dekoratív megjelenés mellett az agy bizonyos neuronjait is védi, javítva ezzel a koncentrációs képességünket és a memóriánkat.

Segít továbbá megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat is.

Ha kismama vagy, akkor is érdemes felvenni a listádra ezt a zamatos gyümölcsöt, mert sok folsav, C-vitamin és kalcium is található benne, így a magzat egészségére is jó hatással van a várandósság alatt.

Az áfonya rostban gazdag gyümölcs, ezért hozzájárulhat az egészséges emésztéshez, ami a megfelelő anyagcsere alapja.

Szükséges idő 40-60 perc között
1 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
12 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Előnye még, a sokrétű felhasználási lehetőség

Van egy olyan álláspont is, miszerint az életben az igazán jó dolgok károsak, de a fenti sorokból kiderül, hogy az áfonya megcáfolja ezeket a sztereotípiákat, hiszen a felsorolt előnyei mellett igazán ízletes gyümölcs, amely ráadásul Magyarországon is megterem.

Feldobhatjuk vele a süteményeinket, pohárkrémeinket, de készíthetünk belőle isteni szörpöt vagy lekvárt is.

Érdemes kipróbálni és konyhánk állandó vendégévé tenni ezt az egyszerű, ugyanakkor mégis nagyon egészséges és különleges gyümölcsöt.

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
12 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
23 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
27 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
11 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2023-09-15
0 Kedvelés

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc

Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-09-05
0 Kedvelés

Gyors sütemények rohanó hétköznapokra

Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-20
0 Kedvelés

Crème brûlée, a francia desszertcsoda

A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
3 Kedvelés

Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez

Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
0 Kedvelés

Édesen vagy sósan sütöd a rétest?

Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-07
2 Kedvelés

Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!

Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!