Fókuszban a ribizli

Persze érthető, hogy nem feltétlenül magas a népszerűségi indexe, hiszen viszonylag macerás kezelni.

A fürtökről a bogyókat egy villa segítségével tudjuk könnyebben lefejteni.

A ribizli a ribiszke- vagy köszmétefélék családjának tagja, ám ha azt halljuk: “vadegres”, akkor is a ribizliről van szó. Latin neve Ribes rubrum, melyből az első, a nemzetségnév arab eredetű. Ez a vidám, piros bogyós gyümölcs az északi félgömb mérsékelt éghajlatú tájain mindenhol elterjedt, a mintegy 150 fajta között még az Andokban élő ribiszkék is ismertek.

A botanikai név második tagja annyit tesz: piros, ami nem meglepő, hiszen pont a csodálatos színe az egyik legszembetűnőbb jellemzője, bár, a fehéres színű bogyókat termő változatot is ehhez a fajhoz sorolják. Középhegységi tájakon olykor vadon is terem, de kerti bokorként jellemzőbb. Feltételezések szerint Magyarországon nagyjából a XVII. századtól vált kedvelt kerti cserjévé.

Nagyobb mennyiségben a Duna-kanyarban és környékén, valamint a Nyugat-Dunántúlon termesztik.

A ribizlit korábban skorbut ellen is alkalmazták, hiszen sok C-vitamint tartalmaz, 100 grammja mintegy 30-40 mg-ot.  De találhatunk még benne B1-, B2-, B6-, valamint E-vitamint is nem kis mennyiségben.

Persze a rengeteg vitaminjának akkor vehetjük igazán hasznát, ha nyersen fogyasztjuk, de isteni íze miatt akkor is jól járhatunk vele, ha befőzzük vagy sütemények készítésénél használjuk fel.

Miután a ribizli eléggé savanykás gyümölcs, valamivel több cukrot kell használnunk a feldolgozásakor, ám ügyeljünk arra, hogy ne cukrozzuk túl, mert akkor a hatás inkább émelyítő lehet.

Ha be szeretnénk főzni, tartsuk szem előtt, hogy a ribizli nem tárolható sokáig.

Hűtőben két-három napig áll el, de megtisztítva akár le is fagyaszthatjuk és szezonon kívül is isteni desszerteket készíthetünk majd belőle.