Főszerepben a kávé!
Van, akit már az illata is felébreszt, van, aki képtelen meglenni nélküle. A kávé világnapja alkalmából isteni finomságokat gyűjtöttünk nektek csokorba.
A kávé eredete
A kávé eredetével kapcsolatban több féle elmélet is létezik. Az egyik legenda szerint egy Rhazes nevű arab orvos a kávét, azaz a "quawa" nevű élénkítő növényt orvosságként használta. “A kontinens” című művében meg is említi ezt az izgalmas italt.
A másik elképzelés szerint, a kávészemek frissítő hatását egy Káldi nevű etióp pásztor fedezte fel, aki észrevette, hogy ha a kecskéi piros bogyókat legelésznek, sokkal élénkebbek lesznek. Tapasztalatairól beszámolt a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek, hogy ha a magokat megpörkölik, ízletes italt készíthetnek.
A kávé termesztése és fogyasztása
Bár a felfedezésével kapcsolatban több legenda is létezik, abban viszont megegyeznek a kávé-történetírók, hogy termeszteni először Jemenben kezdték a növényt.
A termesztés azonban még kevés lett volna a diadalmenethez, szükség volt arra is, hogy az emberek megszeressék ezt az amúgy keserű italt.
Fontos momentum a történetében, hogy a kávézás szokását a mohamedán zarándokok elvitték magukkal Mekkába és Medinába. A kávé szeretete, és fogyasztása innen terjedhetett tovább az egész Közel-Keletre.
A kávézás egyre nagyobb teret hódított magának a világban, így az 1600-as évek elején megérkeztek az első kávészemekkel töltött zsákok Velencébe is.
Az európai emberek is elkezdtek megismerkedni a kávéval. A velenceiek kávészállítmányának gyorsan híre ment, így röviddel ezután már a holland kereskedők is elkezdtek érdeklődni a kávé termesztése, és kereskedelmi forgalmazása iránt.
Süteményekhez is kiváló
A kávézásnak hamar kultusza lett, így megszülettek az első kávéházak is, melyek új társasági színteret biztosítottak.
A magyar kávé szavunkat is kétféle értelemben is használjuk. Egyrészt azoknak a termékeknek a definiálására, melyeket bizonyos kávéfajok magjainak feldolgozásával állítanak elő, másrészt annak az ismert, világszerte népszerű italnak is a megnevezésére, melyet ebből a termékből állítanak elő.
A kávé fő hatóanyaga a koffein, de ma már léteznek olyan kávék is, amelyekből a koffeint kivonják, azaz koffeinmentesek. Ha a családban több kávérajongó is akad, bátran használhatjuk ezt az ízt és alapanyagot sütemények készítésénél is.
Kapcsolódó cikkek

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.


Gyors sütemények rohanó hétköznapokra
Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra


Crème brûlée, a francia desszertcsoda
A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.


Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez
Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!


Édesen vagy sósan sütöd a rétest?
Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.


Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!
Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.
