Próbálj ki új alapanyagokat: most érik a füge,a szeder, a szőlő!
A nyári gyümölcsök között egyértelműen vannak szupersztárok, amelyekből a legtöbb finomság készül. De nem feltétlenül érdemes leragadni a közkedvelt ízeknél, az év ennek a bőséges szakaszában érdemes új recepteket is kipróbálni.
Füge
A füge egyike a legősibb kultúrnövényeknek. Már az Ószövetségben is gyakran találkozhatunk vele, az olajbogyó és a szőlő mellett az "ígéret földjének" legfőbb kincsei között említik.
A fügefa szívós és ellenálló növény, ahol megveti a lábát, illetve a gyökerét, ott vélhetően meg is marad. Termése jó hatással van az egészségre, erősíti a csontokat, segít rendezni az emésztést, javítja a bőrhibákat, és még a szexuális vágyat is serkentheti, továbbá a vírusokkal szemben is eredményesen veszi fel a harcot.
Ha úgy hozta az sors, hogy vagy tudunk szerezni ebből az értékes gyümölcsből, vagy megterem a kert végében, ne habozzunk felhasználni, amikor valami finomságot szeretnénk készíteni. Ha hosszú, meleg és napfényes az ősz, másodtermésre is lehet számítani, így ha az első körről lemaradnánk, legyünk szemfülesek a másodiknál!
Szeder
Ha netán a füge nem tartozik a nagy, családi kedvencek közé, barátkozhatunk ebben az időszakban a szederrel is. Vadon is megterem, de ha mázlink van, a piacon is elcsíphetjük.
Élettani hatásai is kiválóak, A-, B1-, B6- és C-vitaminban is gazdag ezáltal jól támogatja a szervezet védekező-képességét.
Ásványi anyagokat is bőven találhatunk benne, a kálium, kalcium, magnézium, foszfor, réz, vas és mangán jó szolgálatot tehet nekünk a vírusok és baktériumok elleni küzdelemben. Az íze talán kicsit fanyar, de izgalmas, mindenképpen érdemes vele a konyhában is próbálkozni.
Szőlő
A szőlő is a nagy szupersztárok táborát gyarapítja, de talán ritkábban válik sütik alapnyagává, vagy készül belőle lekvár. Méltánytalanul hanyagoljuk, hiszen egészen különleges sütemények és dzsemek is készülhetnek belőle, nem beszélve arról, hogy természetesen ennek a gyümölcsnek is fantasztikusak az élettani hatásai.
Magasvíz- és kálium-tartalmának köszönhetően jó vízhajtó, méregtelenítő, magas A-, B-, C-, K-vitamin-, továbbá kálium-, szelén-, biotin-, vas- és folsavtartalma elősegíti a vérképzést, a szervezet önvédelmi képességét, a szellemi és fizikai erőnlét fenntartását.
Érdemes hát ezeket a fantasztikus gyümölcsöket is kipróbálni a konyhában, nem fogjuk megbánni!
Kapcsolódó cikkek

Régi ízek, elfeledett édességek nyomában
Csapjuk fel a családi szakácskönyvet, és merüljünk el a már-már elfeledett finomságok olvasgatásában! Prósza, málé, lisztes sterc, kinek ismerősek ezek az ételnevek?


Sajttorta, az amerikai kedvenc
A sajttorta mára meghódította szinte az egész világot, méltán nevezhetjük az egyik legnépszerűbb sütifajtának. Létezik belőle sült és sütés nélküli verzió, íme a sajttorta egyszeregy!


Így használd a Creme VEGA-t a mindennapokban
A növényi tejföl-alternatíva igazán hasznos társ a konyhában, hiszen főzéshez, sütéshez és hőkezelést nem igénylő ételekhez is bevethetjük. Felhasználási tippek következnek!


Készítsünk látványos süteményeket egyszerű praktikákkal!
Kreatív, mutatós sütiket készíteni egyáltalán nem ördöngösség! Az alábbi trükkök segítenek, hogy te is elkápráztathasd vendégeidet a legújabb desszertcsodáddal.


A sokoldalú ganache – így készítsd el és használd fel a klasszikus csokikrémet
Ha szereted a csupa csoki süteményeket, desszerteket, nem hiányozhat a repertoárodból a tökéletes ganache egyszerű, de nagyszerű receptje.


Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.
