Hull a szilva!
Lila, zamatos, édes. Az augusztus igazi slágere: a szilva.
Készülhet belőle finom lekvár, de a sütikből sem érdemes kihagynunk.
Ahogy haladunk előre a nyári hónapokban, az augusztus nagy, szezonális kedvencei között egészen biztos előkelő helyen szerepel ez a különleges ízű, csodás gyümölcs, mely július végén tűnik fel a piacokon és egészen szeptemberig élvezhetjük.
A szilva hazánkban az alma után a második legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcsfaj. Az elnevezése szláv eredetű, a környező országokban slivka, švestka, szliva vagy šljiva hull a fáról.
Honnan is került a szilva Európába
Azokat a szilvafajtákat, amiket ma ismerünk, a kökény és a cseresznyeszilva keresztezéséből nemesítették.
A szilvát már a fáraók is szerethették, mi más magyarázhatná azt a tényt, hogy már az egyiptomi fáraók sírjaiban is találtak aszalt szilva maradványokat.
Kis-Ázsiából és a Kaukázus környékéről a római légiók hozták Európába a szilvát. Már ebben az időben is 12-nél is több szilvafajtát ismertek, ám igazán népszerűvé a középkorban vált ez a zamatos gyümölcs.
Mindenképpen szót kell ejtenünk az egyik legfurcsább nevű fajtáról, a “nemtudom” szilváról.
Legenda a nemtudom szilváról
Ez az apró szemű szilvafajta elsősorban a Felső-Tisza vidékén, a beregi és szatmári síkságon, a Tisza, a Szamos és a Túr árterületein meghúzódó ősi vegyes gyümölcsösökben terem és roppant közkedvelt.
Népszerűségének egyik oka kétségtelenül az, hogy nem igényel túl sok törődést, igénytelen növény.
Szeptember elején érik, apró szemű, gömbölyű alakú, hamvas, nem magvaváló. A nemtudom szilvát 2012-ben ismerte el külön fajtaként a Fajtaminősítő Bizottság.
A neve a legenda szerint onnan ered, hogy egyszer egy idegen Penyigén járva megkérdezte, milyen fajta az a szilva, ami szinte minden kertben megtalálható és ilyen bőségesen terem. A nemtudom szilva legendája szerint így lett a penyigei szilva másik neve “nemtudom” szilva.
A szilvát mindenképpen érdemes augusztus-szeptemberben felvennünk a menünkbe, hiszen rengeteg finomság készülhet belőle és itthon is nagyon sok, izgalmas ízű fajta elérhető.
Kapcsolódó cikkek

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.


Gyors sütemények rohanó hétköznapokra
Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra


Crème brûlée, a francia desszertcsoda
A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.


Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez
Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!


Édesen vagy sósan sütöd a rétest?
Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.


Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!
Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.
