Így vezesd be a kicsiket a sütés világába!
Sokat számít, a kicsik milyen mintával találkoznak otthon és mikor kezdenek játékosan ismerkedni az eszközök és a hozzávalók világával a konyhában.
Egyszerű feladatokat bízzunk a kicsikre.
A sütés egy olyan folyamat, melyben számtalan olyan részfeladat van, amelyet különböző korú gyerekek is nagy biztonsággal el tudnak végezni.
Természetesen kell hozzá némi szülői lendület és lazaság, hogy az aprónépet beengedjük a konyhába, de vigasztaljon minket az a tény, hogy hosszú távon megéri vállalni a kihívást.
Persze nem a dédi nyolcvanadik születésnapjára készülő torta készítésébe érdemes elsőre bevonni őket, de szerencsére számtalan olyan gyerek-kompatibilis süti van, ahol az apró kezek is részt vehetnek a folyamatban.
A legkisebbeknek már az is öröm, ha azt csinálhatják, mint anya.
Csípjünk le a tésztánkból egy gyerekökölnyi darabot és bízzuk a kicsik fantáziájára, mit kezdenek vele. Már az egy-két éves gyereknek is kiváló foglalatosság, közben pedig játékosan ismerkedhetnek a textúrákkal, érzetekkel.
A 3-4 éves korosztály már akár a valós formázásból is kiveheti a részét, golyók készítését bízhatjuk rájuk.
Amint kicsit nagyobbak lesznek, a hozzávalók kimérésében is kivehetik a részüket és az egyes alapanyagokat akár már ők maguk is beleönthetik - némi szülői segítséggel - a keverőtálba.
Az ovis korosztály már a dekorálásba is becsatlakozhat: muffinok, cupcake-ek, sütinyalókák esetében szárnyalhat bátran a fantázia.
A nagyobbaknak játékos tanulás.
A kisiskolásoknak már a hozzávalók kimérése is izgalmas lehet. Megismerhetik a mértékegységeket, játékosan barátkozhatnak a számokkal. Ha egy sütinél növeljük az alapanyagok mennyiségét, akár nagyobb számok szorzását is gyakorolhatjuk egy tál kevert tészta felett.
További előnye lehet a közös ténykedésnek, hogy a kicsik szívesebben megkóstolják azokat az új, ismeretlen dolgokat, melyeknek készítésében ők is részt vettek.
A közösen megalkotott spenótos batyunak általában nagyobb esélye van a sikerre, mintha egyből főzelék vagy zöldségpüré formájában ismerkednének meg a sokakat megosztó zöldséggel.
Minőségi együtt töltött idő, közös élmény, játékos tanulás - ha a kicsiket is bevonjuk a konyhai tevékenységekbe, ezekben mind részünk lehet.
Kapcsolódó cikkek

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.


Gyors sütemények rohanó hétköznapokra
Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra


Crème brûlée, a francia desszertcsoda
A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.


Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez
Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!


Édesen vagy sósan sütöd a rétest?
Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.


Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!
Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.
