Lekvár, dzsem, íz és marmelád?
Lekvár, dzsem, íz és marmelád? Most elmondjuk, melyik mit jelent!
Az időjárás változása miatt kicsit változik a gyümölcsök befőzési ritmusa is, de szerencsére azért sok alapanyag közül lehet választani. Ha pedig megvannak a nagy kedvencek, eldönthetjük, hogy egész pontosan milyen formában is főzzük be azokat.
A lekvár nevet először orvosok használták és egészen az 1350-es évekig vissza lehet vezetni az eredetét. A középkori orvosok által használt latin alactuarium (később, magyarosodva: liktárium) kifejezésből származik. Ez a szó egy mézes szirupot jelentett, amelybe az önmagukban rossz ízű gyógyszereket belekeverték, hogy könnyebb legyen bevenni őket.
Lekvár
A folyamatos kevergetés és hosszú főzés hatására a lekvár magától sűrűsödik be, hiszen a főzés során vizet veszít. A lekvár esetében a gyümölcsöt a főzés előtt nem törik össze, vagy darálják le, de a folyamat hatására a gyümölcsök mindenképpen szétesnek. Az, hogy mennyire lesz egynemű a lekvár, függ a gyümölcs fajtájától is, de persze valamennyire mi is tudjuk szabályozni. Vannak olyan gyümölcsök, melyekhez az eljárás miatt cukorra sincs szükség, hiszen miután besűrűsödtek, épp elég édesek is lesznek egyben.
Dzsem
A dzsem főzési ideje jóval rövidebb a lekvárnál. A dzsemeket cukorral és némi zselésítőanyaggal nagyon hamar készre lehet főzni. Az eljárás előnye, hogy így több értékes tápanyag maradhat a gyümölcsben, hiszen a hőérzékeny vitaminok nem bomlanak le.
Gyümölcsíz
A gyümölcsízek készítésénél a gyümölcsöket először áttörik egy apró lyukú szitán, utána cukorral és esetenként más adalékanyagokkal homogén, kocsonyás állagúra sűrítik be - gyümölcsdarabokat ne keressünk benne.
Marmelád
A marmelád nem tekinthető igazi nyári műfajnak, mert kizárólag citrusfélékből készülhet a mostani EU-s szabályozás alapján. Így a jelenleg hazánkban is érvényben lévő szabályok szerint ez a név csakis a citrusfélékből - egészen pontosan a belőlük nyert rostból, velőből, léből, vizes kivonatból, illetve héjból - készült gyümölcskészítményeket illeti meg.
Kapcsolódó cikkek

Régi ízek, elfeledett édességek nyomában
Csapjuk fel a családi szakácskönyvet, és merüljünk el a már-már elfeledett finomságok olvasgatásában! Prósza, málé, lisztes sterc, kinek ismerősek ezek az ételnevek?


Sajttorta, az amerikai kedvenc
A sajttorta mára meghódította szinte az egész világot, méltán nevezhetjük az egyik legnépszerűbb sütifajtának. Létezik belőle sült és sütés nélküli verzió, íme a sajttorta egyszeregy!


Így használd a Creme VEGA-t a mindennapokban
A növényi tejföl-alternatíva igazán hasznos társ a konyhában, hiszen főzéshez, sütéshez és hőkezelést nem igénylő ételekhez is bevethetjük. Felhasználási tippek következnek!


Készítsünk látványos süteményeket egyszerű praktikákkal!
Kreatív, mutatós sütiket készíteni egyáltalán nem ördöngösség! Az alábbi trükkök segítenek, hogy te is elkápráztathasd vendégeidet a legújabb desszertcsodáddal.


A sokoldalú ganache – így készítsd el és használd fel a klasszikus csokikrémet
Ha szereted a csupa csoki süteményeket, desszerteket, nem hiányozhat a repertoárodból a tökéletes ganache egyszerű, de nagyszerű receptje.


Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.
