Piskótából sokfélét – így használhatod fel az egyik legnépszerűbb alaptésztát
Mindent a piskótáról! Kétrészes cikksorozatunk első részében eloszlattuk a tévhiteket: piskótát készíteni egyáltalán nem lehetetlen küldetés, sőt!
Ha odafigyelünk az alapvető szabályokra, és felvértezzük magunkat szuper tippekkel, tökéletes piskóta kerül majd ki a kezeink közül. Az alapok után jöjjenek a kreatív ötletek: mi mindenre jó a piskótatészta?
Korábban már kitértünk arra, hogy az alap piskótatészta milyen jól variálható. Nézzük ezt meg egy kicsit részletesebben! Az alap piskótatészta – cukrászati szakkifejezéssel élve felvert tészta – lisztből, tojásból és cukorból áll. Emellett léteznek további hozzávalókkal dúsított tészták, megkülönböztethetünk például vajas (olvasztott vajjal készült), olajos és vizes piskótát. A piskótatekercshez jöhet egy plusz tojássárgája, a liszt egy része helyett használhatunk kakaóport, instant vagy őrölt kávét is, a cukor egy része pedig vaníliás cukorral váltható ki. Finomra őrölt olajos magokkal vagy maglisztekkel (dió, mandula) szintén süthetünk piskótatésztát, hasonlóan a kakaó- és kávéporhoz, annyival csökkentsük a receptben szereplő liszt mennyiségét, amennyi a hozzáadott őrölt olajos mag, kakaó, kávé mennyisége.
A két legismertebb süti, ami piskótatortából készülhet, a vízszintesen 2-3 egyenlő részre vágott, különböző krémekkel betöltött kerek piskótatorta, valamint a változatos és mutatós piskótatekercs. Azt is tegyük hozzá, hogy egyes sütiknél nem vízszintesen, hanem függőlegesen érdemes kettévágni a tésztát, hogy a lehető legpraktikusabban, egy sütőlemeznyi piskótából kialakíthassuk süteményünk alsó és felső rétegét. A legnagyobb klasszikusok mellett viszont még sok finomság alapja a piskóta, mutatjuk az 5 kedvencüket.
Charlotte – avagy szintet lép a tekercs
Bár elsőre bonyolult sütinek tűnhet, valójában nem nehéz elkészíteni a Charlotte-ot, az eredmény pedig csoda klassz lesz. Először sütünk egy piskótatekercset, majd megtöltjük lekvárral vagy például túrókrémmel. Ezután jöhet az építkezés! Egy mélyebb, kerek üstöt vagy tálat kibélelünk fóliával, és szépen kipakoljuk az oldalát a felszeletelt tekerccsel. Az így kialakított mélyedésbe jöhet a krém vagy krémek, a süti tetejét (ami végül az alja lesz) pedig szintén piskótatekercs szeletekkel zárjuk le. Mehet a hűtőbe, tálalás előtt pedig nincs más dolgunk, mint átfordítani egy tányérra vagy tortatálra, és eltávolítani a fóliát. Voilá, kész is a félgömbünk!
Morzsát a tortára!
Két legyet egy csapásra, azaz két réteget egy piskótából! A képlet roppant egyszerű: sütünk egy tetszőleges piskótát, majd két részre vágjuk. Az egyikre krémet simítunk, ám a másik tésztakorongot nem helyezzük rá egyben, hanem először morzsás állagúra törjük. Ezután forró, zsiradékmentes serpenyőben meg is piríthatjuk, sőt összekeverhetjük pirított mandulával, dióval, mogyoróval, durvára vágott csokival vagy akár zabpehellyel. Az így kapott morzsás keverékkel pedig már nincs más dolgunk, mint szépen rászórni a krémes rétegre.
Variáljuk a tésztát!
Ahogy feljebb már írtuk, a piskóta tésztája is remekül variálható különböző hozzáadott alapanyagokkal. Az egyik leghíresebb magyar süti, a somlói galuska is így készül. A klasszikus verzióban 3 különböző piskótát sütünk: egy „simát”, egy diósat és egy kakaósat, majd ezeket rétegezzük sziruppal és krémmel.
Kapcsolódó cikkek

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.


Gyors sütemények rohanó hétköznapokra
Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra


Crème brûlée, a francia desszertcsoda
A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.


Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez
Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!


Édesen vagy sósan sütöd a rétest?
Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.


Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!
Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.
