Pite, az ezerarcú sütemény

Dátum 2020. augusztus 14.

Édes, sós, rácsos, morzsás, omlós, kelt, kerek, szögletes, és a sort még hosszan folytathatnánk. Ugye, mennyi különböző fajta pite létezik? Nem mai találmány, története réges-régi időkre nyúlik vissza.

Pite, ami számos változatban készíthető

Hihetetlen vagy sem, de már az ókori rómaiak is sütöttek pitéket, a középkorban pedig szintén kedvelt eledelnek számított az akkor leginkább hússal készített sütemény. Persze rengeteg változáson ment át, amire elnyerte a mai formáját, azaz mondjuk inkább úgy: formáit, hiszen ez a süti minden, csak nem unalmas, annyi verzióban elkészíthető.

Lássuk először is, hogy milyen tésztafajtákban gondolkozhatunk! Az egyik legnépszerűbb választás az omlós, gyúrt tészta, amelyből nemcsak a pite alját és oldalát, hanem a tetejére szánt díszítést – rácsokat vagy süteménykiszúróval kivágott formákat – is elkészíthetjük.

Szükséges idő 40-60 perc között
30 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
0 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Bizonyos esetekben hasznos lehet a tészta elősütése

Az alap tésztát variálhatjuk őrölt mogyoróval, mandulával, ízesíthetjük fahéjjal vagy vaníliával. Az így készített pitébe gyümölcstölteléket (pl. bogyós gyümölcsök, szilva, sárgabarack, őszibarack, alma, körte), sűrűbb lekvárt, túrós, ricottás krémet is tölthetünk. Az augusztus igazi gyümölcsdömpinget ígér, használjuk ki a friss gyümölcsök szezonját!

Egy tipp: ha folyékonyabb, nagy nedvességtartalmú töltelékre esik a választásunk, érdemes a tésztát elősütni. Vakon sütéshez a formába simított tészta alját először szurkáljuk meg villával, majd borítsunk rá sütőpapírt. Töltsük fel sütőbabbal egészen a forma pereméig, majd így tegyük az előmelegített sütőbe kb. 10-12 percre. Ezután távolítsuk el a sütőpapírt a sütőbabbal együtt, majd halmozzuk a tölteléket az elősütött tésztára, és helyezzük vissza a sütőbe a receptben meghatározott időre.

A kelt pitetésztákhoz friss, instant (és expressz) élesztőt is használhatunk. A megkelt tésztát a gyúrt tésztához hasonlóan nyújtsuk vékonyra, majd jöhet rá a töltelék. Legyen mondjuk az alma, hogy csak a legnagyobb klasszikust említsük. De hozhatnánk példának az egyik magyar kedvencet, a kapros-túrós lepényt is. 

Szükséges idő Több, mint 60 perc
0 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
5 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Töltelékek széles választékát használhatjuk

Tésztánkat további hozzávalókkal is dúsíthatjuk. Tehetünk hozzá például főtt, lereszelt burgonyát. A burgonya semleges ízű, így sós és édes piték tésztájába is csempészhetünk belőle.

Ha azt szeretnénk, hogy sütinkben a roppanós és a lágyabb, krémes-szaftos rétegek váltogassák egymást, készítsünk morzsát a piténk tetejére! Elkészítése roppant egyszerű: vegyünk némi lisztet, cukrot és zsiradékot, dolgozzuk össze morzsás állagúra, majd szórjuk a gyümölcsös, túrós vagy más kedvünk szerinti krémre, töltelékre. Előbb már mondtunk magyar példát, most jöjjön egy süti a közelből: a híres sváb szilvás lepény is így készül.

Édes töltelékekről már sok szó esett, ám a lekvár, a gyümölcs, a túró, a ricotta vagy a krémsajt mellett még számos más töltelékfajta közül válogathatunk. Ilyen a jó öreg puding önmagában vagy akár gyümölccsel, befőttel kombinálva, ezzel sosem lehet tévedni. Főzhetünk krémet citromból (lemon curd), csokoládéból vagy mákból, dióból, mogyoróból is, ez utóbbiak citrom- vagy narancshéjjal ízesítve a legfinomabbak. És ha már most gondolunk az őszre, ne feledkezzünk meg az utóbbi évek sztárjáról, a fűszeres sütőtökpitéről se. 

Szükséges idő 40-60 perc között
0 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
2 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Sós változatok is közkedveltek

Cikkünket elején említettük az „ősi” hússal töltött pitéket, befejezésképp jöjjenek a sós, uzsonnára való vagy ebédre, második fogásnak is beillő sós változatok. Bár az évszázadok során hatalmas változásokon ment át a pite műfaja, a sós verziók napjainkban is ismertek és népszerűek. Hála a franciáknak, akik megismertették a quiche-t a világgal. A klasszikus quiche lorraine omlós tésztával készül, tölteléke szalonnás, tejszínes, tojásos. Ahogy terjedt és vált egyre népszerűbbé, úgy láttak napvilágot a különböző verziói, ma már készítik sonkával, kecsekesajttal, sőt teljesen vegán verzióban is. Persze nem csupán a franciák piteszakértők, ugyanúgy mondhatnánk az angolokat is, náluk az édes és a sós fajták egyaránt népszerűek, sőt a mince pie egyenesen ünnepi, karácsonyi finomság.

Édes vagy sós? A döntést nem mi fogjuk meghozni. Egy friss gyümölccsel jól megpakolt sütit viszont mindenképpen ajánlunk a nyár utolsó hónapjára. 

Szükséges idő 40-60 perc között
27 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
2 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
12 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
23 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
27 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
11 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2023-09-15
0 Kedvelés

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc

Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-09-05
0 Kedvelés

Gyors sütemények rohanó hétköznapokra

Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-20
0 Kedvelés

Crème brûlée, a francia desszertcsoda

A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
3 Kedvelés

Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez

Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
0 Kedvelés

Édesen vagy sósan sütöd a rétest?

Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-07
2 Kedvelés

Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!

Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!