Tortadíszítés felsőfokon: így használd a cukormasszát és a marcipánt
A torta a desszertes asztal éke, így aztán érdemes a belbecsen túl a külcsínre is hangsúlyt fektetnünk. Díszíteni, dekorálni, azaz csodás külsőt varázsolni süteményünknek egyáltalán nem ördöngösség.
Kapjuk elő a cukormasszát, a marcipánt, és fogadjuk meg az alábbi tanácsokat. Engedjük szabadon a kreativitásunkat! Színezzünk, formázzunk bátran, a siker garantált.
Alapfogások cukormasszához
A cukormassza (fondant) tortáink burkolására és díszítésére egyaránt alkalmas. Vékonyra nyújtva burkoláshoz, „gyurmaként” használva pedig figurák, motívumok készítéséhez használhatjuk. A szoba-hőmérsékletű cukormasszát porcukorral vagy keményítővel beszórt felületen, nyújtófával nyújtsuk vékonyra, illetve ugyanilyen felületen gyúrjuk, formázzuk is. Fontos, hogy a felületünk teljesen tiszta és szöszmentes legyen (épp ezért a munkapultot használat előtt ne konyharuhával, hanem konyhai papírtörlővel töröljük át), ugyanis a sima cukormasszán a legapróbb oda nem illő dolog is meglátszik.
Torta bevonása cukormasszával
Ha tortát szeretnénk bevonni, nyújtsuk a cukormasszát a torta átmérőjénél, méreténél nagyobbra, tekerjük fel nyújtófára, majd simítsuk az előkészített tortára. A felesleget késsel vágjuk le. Hogy mit jelent az előkészítés? A burkolás és a díszítés a tortakészítés utolsó fázisa. Ezt megelőzi a tortalapok egyenesre vágása, a torta felépítése, betöltése és a torta körbekenése krémmel. Törekedjünk arra, hogy a lehető legsimább, göröngyöktől, egyenetlenségektől mentes legyen a külső bevonat, így lesz tükörsima a fondant is. Burkolás előtt érdemes a tortát hűtőszekrénybe tenni, hogy megszilárduljon a felhasznált krém.
Nem mindegy, hogy milyen krém kerül a tortába, illetve a tortára, azaz a fondant alá. Tejes, tejszínes, joghurtos, mascarponés és pudingos krémek nem ajánlottak, mert feloldják, kilyukasztják a bevonatot. Legjobb, ha vajkrémmel töltött és körbekent tortát vonunk be cukormasszával: a sűrű vajas krém szépen tapad a cukormasszához. Fondant szempontjából mindegy, hogy a vajat vagy a margarint részesítjük-e előnyben. Természetesen a vajkrém ízesíthető, adhatunk hozzá kakaóport, finomra őrölt diót, mandulát, mogyorót, gesztenyemasszát, rumaromát, gyümölcsszörpöt- vagy velőt, kezeletlen citrushéjakat, vaníliát (vanillincukrot vagy vaníliaaromát), őrölt fahéjat is. A csokoládéból (ét, tej vagy fehér) készült ganache-t sem kell elfelejtenünk: az olvasztott csokoládéból és tejszínből készült krémet hűtsük szoba-hőmérsékletűre, majd habosítsuk ki ugyancsak szoba-hőmérsékletű vajjal. Az így kapott krémmel kenjük körbe a tortát, és tegyük szilárdulni a hűtőbe.
Hűtsük vagy sem?
Lehetőség szerint szoba-hőmérsékleten tároljuk az elkészült tortát, így elkerülhetjük a párás közegben előforduló kicsapódást. Ha mégis muszáj hűtőszekrénybe tennünk, először csomagoljuk légmentesen záródó dobozba, majd ezt követően tegyük hűtőbe a tortánkat.
A cukormassza kiváló díszítésre is. Vegyük elő a kreativitásunkat, formázzuk úgy, akár a gyurmát, vagy keményítőbe, porcukorba mártott sütemény szaggatóval szaggassunk ki belőle tetszőleges motívumokat. Várjuk meg, amíg kiszáradnak, majd cukormázzal – vagy a süteményhez egyébként is használt vajkrémmel – rögzítsük a dekorációkat a tortán.
Legyen színes! A zselés állagú ételszínezékekkel könnyedén színezhetjük a fehér cukormasszát. Cseppenként adagoljuk hozzá, közben gyúrjuk folyamatosan, egészen a kívánt szín eléréséig. Ha éppen csak belegyúrjuk a színt a cukormasszába, akkor márványos, tovább gyúrva pedig homogén színt kapunk. Az ételszínezékeket keverhetjük is: egy kis tálkába nyomjunk a keverni kívánt színekből, spatulával dolgozzuk egységesre, majd ezután adjuk a fenti módon a cukormasszához. Narancssárga színhez például először nyomjunk egy kevés sárgát a tálkába, majd cseppenként adagolva-keverve adjunk hozzá annyi pirosat, hogy elérjük a kívánt narancsszínű árnyalatot.
Alapfogások marcipánhoz
A marcipán igazán sokoldalú alapanyag: ízesíthetünk, burkolhatunk és díszíthetünk vele. Sütés nélküli bonbonokhoz és sütemények tésztájába keverve, sütve is felhasználható, valamint töltelékek is ízesíthetők vele. A cukormasszához hasonlóan formázható, illetve az alapfogások is megegyeznek.
Torta bevonásához a legegyszerűbb két fóliadarab között – vagy keményítővel, porcukorral beszórt felületen – pár mm vékonyra nyújtani, majd nyújtófára feltekerve a tortára illeszteni. Jó megoldás az is, ha két szilikonos sütőpapír között nyújtjuk a kívánt vastagságúra a marcipánunkat. Fontos, hogy minden esetben szoba-hőmérsékletű legyen az alapanyagunk, a hűtőből kivett marcipán ugyanis könnyen törik, morzsálódik. Akárcsak a cukormasszánál, úgy a marcipánnál is vigyázni kell a magas víztartalmú krémekkel, válasszunk (ízesített) vajkrémet vagy vajjal kihabosított csokoládé ganache-t.
A fenti technika segítségével egyszerűen színezhetjük a natúr marcipánt, és „gyurmázva” kis figurákat készíthetünk belőle a süteményünkre. A kész tortát lehetőség szerint ne a hűtőben tároljuk, ha azonban ez elengedhetetlen, jól záródó papírdobozba helyezve tegyük alkotásunkat a hűtőszekrénybe.
Kapcsolódó cikkek

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.


Gyors sütemények rohanó hétköznapokra
Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra


Crème brûlée, a francia desszertcsoda
A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.


Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez
Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!


Édesen vagy sósan sütöd a rétest?
Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.


Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!
Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.
