Suli-snackek gyerekeknek
Ismét itt a szeptember, becsengettek az iskolákban. Ahogy elkezdődik a suli, úgy kapnak a szülők egy ugyan hálás, de mégis nehéz feladatot: napról napra meg kell tölteniük az iskolába szánt tízórais, uzsonnás dobozokat.
Gyerekekkel együtt tervezzük meg mi kerüljön a dobozba!
Ez csak első hallásra tűnik egyszerű dolognak, hiszen ahhoz, hogy a csemeték ne érintetlenül hozzák haza azt a bizonyos dobozkát, gyerekbarát elemózsiára lesz szükség. És az sem árt, ha tápláló, de egyben könnyen elkészíthető receptek közül válogathat az elfoglalt szülő.
A megszokott szendvics és gyümölcs mellé kerüljön sütemény is az uzsonnás dobozba! Az iskola-kompatibilis süti 4 fő jellemzővel bír: jól bírja az utaztatást, nem szükséges hűteni, lehetőleg nem maszatolódik és morzsálódik, valamint nagyon-nagyon finom. Lehet sós és édes, a gyerekek pedig nyugodtan bevonhatók mind a receptkeresésbe, mind a kiszemelt finomság elkészítésébe.
Lássuk, mi mindenben gondolkodhatunk!
Ki ne látott volna már olyan filmet, amiben a gyerekek kekszet majszolnak és tejet isznak a két óra közötti szünetben? Na jó, a tej nem kötelező, csomagolhatunk helyette turmixot vagy gyümölcslevet is, a keksz viszont igencsak praktikus suli-snack. Hogy miért? Mert ha van egy szabad óránk, nagyobb adagot is legyárthatunk egyszerre, jól záródó dobozban, száraz, hűvös, nedvességtől óvott helyen tárolva 1-2 hétig elállnak. Sütögethetünk közösen: színes cukorkákkal még a legkisebbek is szeretnek díszíteni, a nagyobbakra pedig a teljes sütési folyamat rábízható. A keksztészta szuper jól variálható, olyan egészséges alapanyagokat is belecsempészhetünk, mint a zabpehely vagy a teljes kiőrlésű tönkölyliszt.
Haladjunk tovább az egyszerű, de nagyszerű sütik világában! Itt van nekünk az örök jolly joker, a konyhakész leveles tészta. Ugyanolyan gyorsan elkészíthető, mint egy tepsi keksz, édes és sós nasi egyaránt süthető belőle. Akár még expressz kakaós csiga is! Arról nem beszélve, hogy a batyunak, buktának, táskának, párnának megformázott töltött sütik igazán ideálisak a suliba, mert „maszatmentesen” megehetők.
Apró, könnyedén fogyasztható süti – mi az?
Hát persze, hogy a muffin! Vaníliás, mazsolás, mandulás, ahogy csak szeretnénk. A kevert alaptésztához durvára aprított csokit ugyanúgy adhatunk, mint fűszereket, gyümölcsöt vagy olajos magokat. És ne feledkezzünk meg arról se, hogy a muffinnak a sós ízek is jól állnak: lehet például sajtos, virslis, sonkás.
Mielőtt rátérnénk a népszerű kelt tésztákra, tegyünk egy kis kitérőt, és vegyünk számba pár olyan süteményt, amelyek tulajdonképpen kakukktojások, ugyanis nem sütőben sülnek. Ilyenek a gofri vagy az amerikai palacsinta. Gyors, változatos és finom, ráadásul reggel is összedobhatjuk. Az édes tésztát elcsomagolhatjuk magában, vagy két-két darabot összeragaszthatunk lekvárral, mogyorókrémmel. A másik klasszikus „süti, de mégsem” a kókuszgolyó – és annak számtalan variánsa. Érdemes megemlíteni, hogy a kis golyók alapjául szolgáló keksz helyett a hétvégéről maradt piskótát is ledarálhatjuk, kerülhet hozzá kókuszreszelék, aszalt gyümölcs, mandula, mogyoró, dió, sőt a közepükbe meggybefőtt is. Mindebből kiderül, hogy maradékhasznosításra sem utolsó egy-egy tálca kekszgolyó.
Végül jöjjenek a kelt tészták!
Ez az a műfaj, ami egész egyszerűen kimeríthetetlen. A töltött verziók praktikussága megkérdőjelezhetetlen, így aztán érdemes kelt tésztás batyukat, buktákat sütni a sulis napokra. Aztán ott vannak a gyerekek abszolút kedvencei, a csigák, amelyek nemcsak villámgyors verzióban, leveles tésztából, hanem kelt tésztából is megsüthetők. Hasonlóan készíthetünk briósokat, ha pedig jut időnk egy kis díszítgetésre, csaljunk mosolyt a legkisebbek arcára cuki finomságokkal, például maci-zsemlékkel. Félúton a kenyerek felé vegyük még fel a képzeletbeli repertoárunkba a péksütiket és a kalácsokat is, hiszen a pizzás táskát vagy a foszlós kalácsot minden gyerek szereti.
A házi kenyérsütéstől sem kell félni, sőt! A dagasztás-kelesztés-formázás roppant egyszerű feladatsor, az eredmény pedig megéri a fáradságot: garantáltan adalékmentes, egészséges, természetes összetevőkből álló kenyereket, bagetteket süthetünk, majd pedig ezekből állíthatjuk össze a gyerkőc kedvenc szendvicseit.
Bárhogy is döntünk, törekedjünk a változatosságra!
És a végére még egy ötlet: a suli hétfőtől péntekig tart – ezzel nem mondtunk újat. Használjuk ki a hétvége és a hétkezdő napok közelségét, és kössük össze a kellemeset a hasznossal! Készítsünk vasárnapra olyan süteményeket a családnak, amelyek több napig frissek maradnak, és teljesítik a sulis sütik alapkritériumait. Ilyen például a kuglóf, amelyből 1-2 szeletet nyugodtan elrejthetünk a tízórais dobozba.
Annyi különböző recept közül válogathatunk, hogy szerencsére a változatosság egyáltalán nem ördöngösség: édes és sós, gyümölcsös és magvas… Legyen minden nap más!
Kapcsolódó cikkek

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc
Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.


Gyors sütemények rohanó hétköznapokra
Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra


Crème brûlée, a francia desszertcsoda
A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.


Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez
Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!


Édesen vagy sósan sütöd a rétest?
Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.


Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!
Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.
