Kelt tésztás sütemények a húsvéti asztalra

Dátum 2022. április 08.

Húsvét kalács nélkül? Elképzelni sem tudjuk! Sőt más kelt tésztás, élesztővel, illetve kovásszal készült süteményeket is szívesen sütünk a locsolóknak, ugye?

Kelt sütemények élesztővel

A puha, foszlós kalács minden húsvéti asztal éke a sonka és a tojás mellett. Nem ördöngösség elkészíteni, a tésztája és a tölteléke pedig kedvünkre variálható. A lelke az élesztő – és egy kis türelem is szükségeltetik, hogy megvárjuk, amíg kifejti hatását. A Dr. Oetker Instant Élesztővel könnyű dolgunk lesz: egyszerűen keverjük a kimért liszthez, majd adjuk hozzá a többi összetevőt. A kidolgozás idejével se spóroljunk, először röviden, konyhai robotgépünk legalacsonyabb fokozatán (dagasztó spirállal) alaposan mixeljük össze a hozzávalókat, majd kapcsoljunk a legmagasabb fokozatra, és kb. 5 perc alatt dagasszuk rugalmas, sima felületű tésztává. Ez a titka az igazán foszlós süteménynek! Persze van még pár apróbb trükk, például az összes felhasznált alapanyagunk legyen szobahőmérsékletű, kelesztéshez pedig takarjuk le a tésztát konyharuhával, és tegyük melegebb helyre. Formázni csak akkor kezdjük el, ha szépen megkelt, azaz láthatóan megnőtt a térfogata. Formázás után iktassunk be még egy rövidebb kelesztést (praktikusan ekkor érdemes előmelegíteni a sütőt) szintén letakarva, már a tepsiben vagy a sütőformában.

Szükséges idő Több, mint 60 perc
17 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
22 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Adjunk hozzá kovászt!

A Dr. Oetker Szárított rozskovász segítségével kovászos ízvilágúvá és állagúvá varázsolhatjuk a kelt tésztáinkat. Fontos kiemelni, hogy a rozskovászt minden esetben élesztővel együtt alkalmazzuk, azaz a kimért liszthez keverjük hozzá a Dr. Oetker Instant Élesztőt és rozskovászt, majd jöhet a többi hozzávaló. A dagasztás és a kelesztés ugyanúgy történik, mint a csak élesztővel készült tésztáknál. Édes és sós sütemények tésztáját egyaránt dúsíthatjuk kovásszal. Készíthetünk kovászos kalácsot, fonatokat, de egy vendégváró sós sütemény, például pogácsa, bagett, sonkás-tormás kifli íze is még finomabb lesz, ha rozskovász kerül a tésztájába.

Szükséges idő Több, mint 60 perc
9 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő Több, mint 60 perc
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Gyorsan, finomat! Segít az expressz élesztő

Előfordul, hogy váratlan vendégek toppannak be, vagy az előre elkészített sütemények gyorsabban fogynak, mint terveztünk. A Dr. Oetker Expressz Élesztővel készült tésztákat nem szükséges keleszteni, rögtön dolgozhatunk velük. Amikor megformáztuk és tepsibe tettük, 15 percet elegendő pihentetnünk. Ugyanolyan süteményeket készíthetünk vele, mint a hagyományos instant élesztővel, használhatjuk önmagában vagy rozskovásszal mixelve. Pogácsák, kiflik, kalácsok és más kelt finomságok is süthetők vele – a lehető leggyorsabban.

Szükséges idő 40-60 perc között
46 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 20-40 perc között
31 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
12 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
23 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
27 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
16 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
11 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2023-09-15
0 Kedvelés

Babapiskóta, a gyerekkori kedvenc

Babapiskótát könnyedén készíthetünk házilag, a roppanós sütit pedig nemcsak önmagában majszolhatjuk el, hanem számos süteményhez, desszerthez is felhasználhatjuk.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-09-05
0 Kedvelés

Gyors sütemények rohanó hétköznapokra

Visszarázódás a munka vagy a suli világába, ezernyi elintéznivaló – erről szól a szeptember. Pánikra azonban nincs ok, most is kerülhet friss süti az asztalra

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-20
0 Kedvelés

Crème brûlée, a francia desszertcsoda

A francia elnevezés – jelentése: „égetett krém” – könnyű desszertet takar, lágy vaníliakrém roppanós karamellréteggel a tetején. Alaprecept és változatok következnek.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
3 Kedvelés

Így készíts kekszalapot sütés nélküli desszertekhez

Egész évben szeretjük, nyáron pedig egyenesen rajongunk azokért az édességekért, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Hagyományos tészta helyett jöhet a kekszalap!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-19
0 Kedvelés

Édesen vagy sósan sütöd a rétest?

Mi nem tudunk dönteni, hiszen mindkettő annyi lehetőséget rejt magában! Cikkünkben klasszikus réteseket és különlegességeket is mutatunk, így kedvedre bővítheted a repertoárod.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-07-07
2 Kedvelés

Nyári gyerekzsúrt szervezel? Ki ne hagyd ezeket a finomságokat!

Itt a szünidő, szervezzünk zsúrt, kerti partit a gyerekeknek! Mutatjuk a legkisebbek és a kicsit nagyobbak kedvenceit mókás sütiktől kezdve a sós rágcsákig.

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!